Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi az ami alapján eldöntitek 1-3 randi után hogy ebből az ismerkedésből párkapcsolat lesz?
Azt nem tudják eldönteni, mármint egyedül nem.. majd ha mindkét fél azt szeretné..
Inkább azt lehet eldönteni, hogy vonzó e számodra a másik, akarsz-e vele tovább ismerkedni, meg akarod-e jobban ismerni, vagy unalmas vele lenned..
A barátomnál a második randin éreztem, hogy oké, én tuti többet akarok.
Egyrészt nagyon vonzódtam hozzá. Már az első randin csókolóztunk, és a másodikon is volt valamennyi intimitás. Számomra mindig extrém fontos volt, hogy szexuálisan passzoljunk, ezt a szikrát pedig nagyon éreztem kettőnk között.
A másik, hogy két sétálgatós - sörözős randi annyira elképesztően izgalmasan telt, annyira élveztem, annyira lekötöttek a beszélgetéseink, hogy biztos voltam benne, hogy jobban meg akarom ismerni.
Végül pedig az életmódbeli dolgok is passzoltak: egyedül, önállóan él, jó munkahelye van, kicsit lenyugodott már (azaz szereti a barátait és rendszeresen találkozik velük, de azért már nem a "minden második nap bulizunk" életszakaszban volt, nem vallásos, de nem is harcos ateista, liberális, nyugis típus stb.
Összefoglalva: nagyon vonzódtam hozzá, nagyon érdekesnek találtam a személyiségét, illetve minden fontosabb külső körülmény és belső tulajdonság (amit két randi alatt megtudunk a másikról) rendben volt.
párkapcsolat lesz?
Az kettőn áll.
Én onnan tudom hogy akarom hogy randi után sokat jár az agyamba gyakran eszembe jut.
Amikor igazán szerelmes vagyok akkor már ébredéskor. :-)
Arról tudok dönteni / azt tudom megállapítani, én belemennék-e vele kapcsolatba, mert mindig kettőn áll a vásár.
Én az alábbiak alapján akarnék többet:
- megfogott-e benne valami, vonz-e valamilyen szinten
- kellemes és élvezetes-e a társasága, tudunk-e fesztelenül beszélgetni olyan módon, hogy az engem kielégít intellektuális módon (a jelenlegi párommal 1. randin is tudtunk komolyabb, összetettebb témákról is élénken beszélgetni, nem egy sekélyes netflix-zene-evés-munka szinten ragadtak meg a beszédtémák és nem vallatás fílingje volt)
- vannak-e közös referenciáink és legalább 1-2 közös érdeklődési kör, mennyire passzolunk (voltam olyan randin, ahol külsőre nem volt probléma az illetővel, de annyira nem volt bennünk semmi közös, hogy felmértem, hogyha ebbe belemegyek, akkor magamnak teszem pokollá az életemet)
- passzoló humor
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!