Időközben kiderült hogy hazudott nekem arról hogy gyereke van,nem akarok tőle semmit,és egyből támad.Miért?

Éretlen zsarolós játszma, önismeret nélkül. Mástól teljes, feltétel nélküli elfogadást követel szinte azonnal és ismeretlenül. Közben ő meg csak irányítani, birtokolni akar - most már sértettségében bűntudatot keltve, hogy ő bezzeg milyen szerelmes, pedig te milyen gonosz vagy. Akkor mégis mibe szeret rajtad, ha ilyennek tart? És miért terjeszt rólad ilyeneket? És miért hazudik? Ez birtoklási vágy, hiszti, hogy a másik miért nem akarja azt, amit én akarok, miért nem én irányítom őt. Persze mindenkiben lakik egy ilyen dackorszakos kisgyerek is, aki toporzékol egy sort, ha valami nem jön össze, amit nagyon akart, csak van, aki nagyon bele tud ragadni.

(Sőt van, aki ugye akár zaklatóvá válik évekre is, ő már a negatív figyelemnek is örülni fog, csak vele foglalkozz. Ha neadjisten ez alakulna, akkor inkább ne is szólj hozzá vagy nagyon sokára és tárgyilagosan, ne adj semmi további felületet, amibe beleköthet, se ne magyarázkodj, se ne vicceld el, csak maradj a semleges udvarias tőmondatoknál, amiben köszönöd nem, de minden jót.)

Szeretet/szerelem logikusan olyankor nem is lehet, ha még csak ismerkedtetek és azt se tudod, ki a másik. De huszonévesen azért még ez az általános - valami beindít, egy csini arc, egy ismerős gesztus vagy illat, vagy akármi és beleképzelitek a másikba, akit szeretnétek és abba a képbe szerettek bele, azt akarjátok ezerrel bebizonyítani, ehhez keresitek a közös pontokat... aztán vagy bejön, vagy se és leesik a szemüveg, de lehet belőle tanulni, főleg saját magatokról. (Persze van, aki csak addig jut el, hogy ő mindent jó szándékból csinált a nagy szerelemtől, bezzeg a másik milyen gonosz... szóval az ugyanezt fogja követni 60 évesen és ezredszerre is.)