Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire tartod jó randiprogramnak a mozit, színházat, első randin is megfelelő, ha nem, akkor mennyi idő után lehet alkalmas közös időtöltés?
Szerintem jó ötlet, főleg a színház.
Szünetben beszélgettek a darabról, meg kicsit oldódik is így a hangulat, hogy elmentek. Utána pedig be lehet ülni egy italra és ott folytatni!
Evvel szoktak érvelni ellene, de ha a mozi, színház társul előtte/utána egy sétával, vacsorával, vagyis beszélgetéssel, akkor megfelelő lehet ez is, ha mindkettő félnek van hozzá kedve.
Olykor megesik, film,- színházkedvelők jönnek össze, akkor szívesen válasszák ezeket a programokat randizásra. Én magam is közéjük tartozom. Tulajdonképp jó indok lehet a randevúra. Ez leginkább akkor működik, ha már alapvetően ismerik egymást, de kell valami ok, amiért együtt mehetnek valahová kettesben. Vakrandi esetében már kevésbé jó ezekkel a programokkal indítani. Természetesen, ha jól megy a randi, akkor abba is beleférhet egy mozi, de ne az legyen a fő csapásvonal, hanem a beszélgetés, ismerkedés.
Mindez attól is függ, milyen lelkületű emberekről van szó. Két introvertált személy számára megnyugtató helyzet lehet a mozi, színház, ahol nem kell sokat beszélgetni. Számukra mindez lehet jó randevúélmény, miközben az extrovertált embereknek mindez furcsán hangzik.
Elviszed egy mekibe,azt sétáltok és dumáltok.Ha nem lesz második akkor minek költs rá?
Ha régebb óta ismeritek egymást akkor mehet bármi amit szerettek,ahol közös élményetek lehet.
Jópár randin voltam, ahol
1) egy teljesen más személy (öregebb, csúnyább, kövérebb) jelent meg, mint a fotón
2) 15 perc alatt kiderült, hogy baromira más személyiség, mint amire chatből vagy telefonhívásból gondoltam.
Pár étterem után én rövid kávézós találkákra szorítottam az első randit.
El se tudom képzelni, hogy vegyek egy színházjegyet, amit aztán egy bunkó, fogatlan, büdös és csúnya emberrel kell(ene) végignéznem.
Nyilván ez egy extrém példa, de gyakoribb, mint a fehér holló.
Hát, ha nem ismeritek egymást, akkor nem annyira jó ötlet. Nem ajánlom. Az első randikon a megismerkedés, egymásra hangolódás lenne a cél. Most teszem azt odaállít valaki, aki élőben nem szimpi és még be is kell vele ülni moziba, na, az ultra kínos, mert csak úgy nem tudsz elköszönni.
Inkább 3 vagy 4. randi. Addigra már kiderül, hogy van-e némi közös bennetek és nem muszáj annyit dumálni, ismerkedni.
Ha ismeritek már személyesen egymást, akkor jó.
Ha neten ismerkedtek és kb. alig tudsz valamit a másikról, akkor nem jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!