Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan gondolkodnak a válófélben lévő férfiak?
Kérlek, ha ismerős vagy a témában segíts, mert nekem ez még új terület.
Megismerkedtem egy férfival, épp válnak. Már egyedül él, a gyerekek 2hetente vannak hétvégén nála, illetve a szerdai nap még az övé. A felesége megcsalta, kapott még lehetőséget, de nem élt vele, szóval valószínű, hogy már nincs visszaút. Január óta él a srác egyedül, igazándiból egy társkeresőn találkoztunk, amikor megtudtam, hogy válik, nem örültem neki... Aztán kiderült, hogy egy közös ismerünk van, aki történetesen az én nagyon jó barátnőm, akit egyből kifaggattam. Azt mondta, hogy meg fogom bánni, ha nem randizok a sráccal, mondjuk a válásról ő nem tudott, meg is lepte.
Kétszer randiztunk, hozott virágot, tényleg nagyon kedves volt, leste minden szavam, nem volt tolakodó.
Nagyjából 2 hét beszélgetés és randi után kaptam tőle egy nagyon édes üzenetet, melyben leírja, hogy nagyon szeretne megcsókolni már. Ezután találkoztunk, és megtörtént az is. Nem ennyire félős, csak hosszú ideje nem randizott.
Mindhárom randi publikus helyen volt, szóval nem hinném, hogy sunyiban csinálná, őszinte pasinak érzem őt.
Tegnap először aludtunk együtt, felmentem hozzá. Nagyon jó volt, kéz a kézben aludtunk el, a szex is működik. Nagyon kedves volt, mert vásárolt pár olyan dolgot, amit tudta, hogy szeretek, törölközőt készített ki, egész nap írogatta, hogy nagyon vár már.
Most egy hétig nem látom, mert a munkája elszólította, de egész nap kontaktoltunk. Boldogan írta, hogy hamarabb haza tud jönni, és egyből szeretne velem találkozni majd, ezek mind-mind olyan jól esnek. Bár egyelőre meglehetősen szexuális tartalmúak az üzeneteink a tegnapi nap óta, picit attól is félek, hogy benneragadtunk ebben.
DE... ott van a de... hogyan kell egy ilyen kapcsolatban viselkedni? Hogy kell haladni? Mi a sorrend? Mire számíthatok? Ő azt mondja, kizárt, hogy a feleségét visszafogadná, de azért persze, hogy félek ettől is. Nem publikus még a válása, a legjobb barátja tudja csak, meg én, és mostmár a barátnőm is. Elmondtam neki, nem volt ebből gond, hogy elmondtam, tudja, hogy csak róla érdeklődtem, mert el sem akartam menni az első randira, ugye...
Mik ennek a kapcsolatnak a mérföldkövei? Mikor kellene, hogy esetleg bemutasson majd a gyerekeinek, ha odáig jutunk (4 és 7 évesek)? Minden tippet, tanácsot elfogadok, csak hogy nehogy elrontsak valamit.
Nagyon köszönöm, ha normális hangnemben próbáltok valós, építő tanácsot adni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kiver a víz a sötét, pesszimista "nem szeret csak átver" hozzászólásoktól.
Kérdező, örülj a pasinak, legyetek boldogok.
#31 Köszönöm. Hát... rendesen sikerült elbizonytalanítaniuk, már kibömböltem magam, hogy jól át leszek megint verve.
Miközben most azt írta, hogy már alig várja, hogy holnapután együtt lehessünk újra, és már csak kettőt kell aludni ehhez.
Egy érzelmi hullámvasút volt a mai nap, de igyekszem majd levonni a konzekvenciát. Bízom benne, hogy ő nem fog átverni. Ha meg nem működik, a szemembe fogja mondani. Köszönöm az együttérzést.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"(igazoltan többféle pszichés probléma állt fent nála)"
És hogy került abba a szituba, hogy megvizsgálják és dianózisa legyen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Egyik este bekerültem miatta a pszichiátriára"
Pontosan hogy?
Hű, de sok kérdés... vannak közte nem épp publikusak és bőven van off is...
Ne haragudj, de ne offoljuk tele ezzel ezt a bejegyzést.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
19# és 31# vagyok.
A legjobb úton vagy ahhoz, hogy tönkretegyél egy jónak induló kapcsolatot.
Nincs rá garancia, hogy ez hosszútávon működni fog, de nincs semmi okod arra, hogy minden sarkon a veszélyt lesd. Ha megtudja az új barátod, hogy a volt férjedhez hasonlítgatod (mármint a kezdeti lelkesedését), azzal csak ártani tudsz.
Ha pár hónap múlva kiderül, hogy nem egymásnak lettetek teremtve, akkor sem vesztesz semmit.
Fogadd meg a javaslatomat: hagyd itt ezt az oldalt, mert megmérgezi az elmédet.
Minden ember más, TELJESEN más, és az itteni néhány megkeseredett ember totál negatív hozzászólása úgy befolyásol téged, hogy teljesen paranoid leszel.
Megint leírom: a válás mindig szívás, a gyerekeknek, a szülőknek. Rengeteg kompromisszum és lemondás vár rád, de ez bármelyik új férfival igaz lenne, akinek volt már felesége és gyereke - feltéve, hogy nem szarik nagy ívben a gyerekeire.
Ne foglalkozz az itteni hozzászólókkal. Csak magaddal foglalkozz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Pont ezt akartam írni, amit a 38-as.
Ne olvass itt több hozzászólást, mert elbizonytalanít, kicsinál.
A való életetekre koncentrálj. Itt mindenki más csak találgat és max saját jó vagy rossz tapasztalatból tud kiindulni.
#38 és #39 :) De drágák vagytok! Köszönöm. Két órát aludtam, kiborultam. Épp most beszéltem vele, hogy már szakítani akartam hétvégén. Megbeszéltünk mindent, úgy döntöttünk, folytatjuk így, és megbeszéljük őszintén mindig a félelmeinket. Neki is vannak. A múlt miatt is, meg amiatt is, hogy nem akar elveszíteni. Azt mondta, neki most nagyobb a tét, úgy érzi. Inkább ezeket vele kellett volna, most már utólag bevallom, de nem akartam az elején nyekeregni neki. Azt mondta, jöhetnek a kérdések, a félelmek, megbeszéljük hétvégén azt, amit eddig kellett volna, meg ezentúl bármikor inkább tőle kérdezzek, mert ő őszinte lesz velem.
Köszönöm nektek <3
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!