Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek miért nincs 6 éve párkapcsolata?
2 hónapja vagyok egy turizmussal foglalkozó munkahelyen. Van ott egy lány, aki nagyon tetszik, de másik osztályon van, csak kétszer beszéltünk. Az egyik munkatársnőm jóba van vele, együtt mennek el bulizni néha. Egyik ebédszünetben szóba került ez a lány (többen voltunk ott), és azt mondta, hogy a csajnak, amióta Ő ismeri a lányt, 6 éve, nem volt párkapcsolata a csajnak, csak párszor néhány hónapos. Ezen nagyon megütköztem, mert rettentően gyönyörű lány, és kedves is. Azóta ezen rágódom, hogy mi lehet ennek az oka, de a barátnőjével annyira nem vagyok jóba, hogy ilyet megkérdezzek, meg lehet Ő se tudja, a csajjal meg csak kétszer beszéltem. Facebookon ismerősnek jelöltem, visszajelölt, és elég aktív a közösségi médiában.
Szerintetek mi lehet az oka, hogy ilyen régóta egyedül van?
- Gondoltam rá, hogy leszbikus, de nemrég volt egy kapcsolata egy pasival, de szerintem két hónapnál biztos nem lehetett hosszabb. ( Csak 1 közös képet tett ki, amit le is vett, és kb 2 hónap volt aközött, hogy ismerősök lettek, majd törölték egymást), illetve 33 évesen már miért rejtőzködne, menne bele alibi kapcsolatokba, ha leszbi.
- Gondoltam rá, hogy aszexuális, elég sok pasi barátja van, de megint felmerül a kérdés, akkor miért menne bele alibi kapcsolatokba.
- Arra is gondoltam, hogy nagyon magasan van nála a léc, mivel nagyon szép lány, de a legutóbbi pasija finoman szólva sem volt egy Brad Pitt, egy tök egyszerű, nagyon vékony srác, ami meg is lepett. Nem is tűnt gazdagnak, mert kiírta facebookra, nincs kocsija, amikor szidta a BKV-t.
- Még arra is gondoltam, hogy lehet fáj neki a szex, mert nagyon alacsony lány, de ez olyan hülyeségnek tűnik.
Szerintetek miért lehet egyedül? Tudom nem ismeritek, és így látatlanba nem tudjátok biztosan megmondani, de érdekelne a véleményetek, mert nekem érthetetlen az egész.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Mindig kreteneket fog ki.
Senki sem eleg jo neki
Szuk neki, aszex, vagy csak egyszeruen nem szeret baxni.
Ezer oka lehet, de miert nem tole kerdezed?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az altalam felsoroltakra mar szamtalan peldat lattam.
Arra nem nagyon hogy 30 korul valaki remeteeletet valasszon, de biztos jobban tudod
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Tudod milyen nehéz egy értelmes embert találni, akivel még össze is illetek gondolkodásban, kommunikációban, életmódban, preferenciákban?
Összejössz valakivel, és (jobb esetben) heteken belül kiderül, hogy sértődékeny, lusta, folyik ki a kezéből a pénz, nem lehet vele kikapcsolódni, vagy minden hétvégét a haverjaival kell tölteni, vagy az anyjával, elfogadhatatlan nézeteket vall bármiről, vagy elviselhetetlenül hülyén gondolkodik bármiről. Te ezzel az eszmefuttatással az utóbbi felé konvergálsz. Addig csavarod a semmit, hogy biztos leszbikus, vagy nem tud egy jót kefélni. És ezek szerepelnek az első helyeken a hosszabb párkapcsolat hiányának okaként. Hát te se tartanál neki pár hétnél tovább. 🤦♀️
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az elso pont az volt hogy mindig kreteneket fog ki.
Ebben minden benne van amit nagyon helyesen kifejtettel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!