Csak én ijedek meg ettől? (internet)

40 feletti, elvált nőként randiztam párszor én is, okosat mondani sajnos a helyzetre nem tudok, csak megerősíteni, hogy ez sajnos az idősebb korosztályban is így van.

..sőt. Itt még a “megszokás” is bejátszik személyiségben is, ismerkedési szokásokban is talán jobban.

Én most befejeztem egy ideig ezt a netes dolgot, mert telítődtem ugyancsak az ilyen erőszakosabb fajta férfiaktól.

Az elmúlt pár hétben a legfurcsább számomra az volt, hogy tényleg nyitottan, kedvesen álltam hozzá valakihez, pár üzenetváltás után telefon stb. És már szóba került a találkozás is, erre nekiállt nyomulni az átlagtól nagyon durván eltérő szexuális szokásaival és gyakorlatilag ki akarta tőlem LÁTATLANBAN csikarni, hogy nekem ez OK, különben ő NME FUT FELESLEGES KÖRÖKET, ha úgyis elutasítom… marha jó ez így csetelgetve. Egyáltalán nem vagyok prűd és persze, normális hangnemben igenis része az ismerkedésnek a szexuális kultúra is, de tényleg az az elvárás, hogy ismeretlenül mondjam meg, hogy az ő x cm-es pénisze meg az y fétise nekem ok vagy sem? Mint a piacon, hogy 10 deka, maradhat? :D

…na a másik “klub” meg a szerencsétlen romantikusok társasága, jobban mondva a döntésképtelen, teszetosza, életképtelen klub. 45-50 közötti férfiakról beszélek… attól is azért borzalmasan el lehet fáradni, mikor egy felnőtt, tanult férfi elhív randizni és “jajj találj ki valamit te”- ok, legyen, nekem egy kávé, 1-2-3 óra beszélgetés tökéletes első alkalommal, azért a fővárosban 1 km sugarú körben lehet találni egy kis kávézót, teázót cukrászdát vagy ilyen leülős pékséget akár, nem kell túlzásokba sem esni, én ennek is igazán örülök, úgyis a beszélgetés, a találkozás a lényeg.

Erre jön a vergődés (felnőtt, középkorú, sokszor felelős munkát végző, elvileg tehát karakán és döntésképes emberektől), hogy háááát nem is tudom mit kéne, hol kéne… elkezdi Ádámtól, hogy akkor én hol lakok, merre dolgozok, milyen kocsival járok ( :D )… rendben, türelmesen megválaszolgatom és tényleg nem csak ülök az elefántcsont-toronyban és várom a kész megoldást, így mindig mondom, hogy ne aggódjuk túl, nem szempont, nincsenek távolságok, magassarkúban sem törik le a lábam, van kocsim is, ha kell taxi vagy tömegközlekedés is, értékelem a körültekintését, de leyen akkor Xhely félúton… áááá az nem jó, mert… és mindenre a körülményeskedés, a nem jó, a de messze van, a nem ér oda munka után, a jajj de fáradt lesz este, mert reggel kelni kell és más hasonló, ÖREGES, BEGYEPESEDETT, agyonkényelmesedett válaszok vannak.

(Tudod, az az embertípus, talán életkortól függetlenül is, aki előbb megmagyarázza szinte mindenről, hogy mi miért nem jó, nem kényelmes, nem OK- de semmit nem képes konstruktívan javasolni).

Na amikor nagy nehezen megszüljük (tényleg hathatósan közreműködök :), hogy hol, akkor elkezdi a mikorral ugyanezt.

Legutóbb találkoztam valakivel és a személyes beszélgetésnél ugyanígy leblokkolt vagy rágörcsölt vagy tudom is én… elmondta, hogy jajj de jól nézek ki (ok, kedves vagy, köszönöm a bókot), de tényleg (mosolygás), de nagyon is bejössz (kényszeredettebb mosolygás)… és ragozta tovább… nagy nehezen továbblépünk és elkezdte, hogy DE MIÉRT NINCS SENKID, ha ilyen jól nézel ki?! :D

Ez alapvetően lehet egy jó beszélgetés, akár arról, hogy ki mit keres a másikban, milyen kapcsolatra vágyik, mi az, amiben szívesen vagy épp nem tud kompromisszumot kötni, de nem… vergődés volt azon, hogy BIZTOS VÁLOGATOK és Ő BIZTOS NEM FOÍG MEGFELELNI (..hát valóban, akkor mégis miért pont vele találkozom? )… és elmegyünk vergődő játszmázásba, ahol nekem kell egy felnőtt férfit győzködnöm, hogy nem, nem minden a külső, hahóó, veled ültem le kávézni, nem vagyok agyilag selejtes (és te sem!), mert épp társat keresek, ne legyen már ennyire önbizalomhiányos, hisz itt vagyunk…

Legutóbb 3 (!) randit szenvedtem így végig, hogy na hátha legközelebb oldódik, nem érzem azt a zsigeri teszetoszaságot, küszködést, mintha ez az egész számára egy merő kihívás és kapálózás lenne, ahelyett, hogy örülnénk egymásnak, hogy végre személyesen találkozunk.

Utoljára egy belvárosi kávézóból kilépve javasolta, hogy sétáljunk egy kicsit (ez eddig ok, de jó, akkor még beszélgetünk, nem terhes a társasága egyikünknek sem), MERT Ő MINDEN ESTE EGÉSZSÉGÜGYI SÉTÁT TESZ ILYENKOR, de most itt van és le fog maradni ( …úristen :D ). Elindultunk, gondoltam tényleg sétálós tempóban, beszélgetve haladunk, erre mind valami nordic walking kivágódott és egy fél utcahossznyival később meglepődve, olyan felháborodottan nézett vissza, hogy hol vagyok már (…ja kicsit nehezített volt tűsarkúban a macskakövön, de sebaj :D )… bevárt, belém (!) karolt (fordítva jobban esett volna, de ne legyen már boomer, ugye) és elkezdett vonszolni magával… 3 metrómegállónyit bírtam (közben nem nagyon beszélgettünk, vagyis én próbáltam, ő a küldetését teljesítette vagy nem is tudom…)- akkor mondtam, hogy én ezt nem bírom fizikailag, ez nem séta, hanem gyorskorcsolya és semmi gond, egy lapos cipőben vagy kirándulásra teljesen OK, de így?

Azt mondta, hogy “jó, rendben, akkor szia” és faképnél hagyott :D

Majd fél óra múlva írogatott, hogy mennyire jól érezte magát, milyen jól nézek ki (már megint…) és alig várja, hogy megint találkozzunk.

…mintha valami másik filmet néztünk volna.

#24-ezen most jót nevettem :D

Amúgy a "mikor egy felnőtt, tanult férfi elhív randizni és “jajj találj ki valamit te”"- nekem is nagyon ismerős. Volt olyan pasi, aki feldobott 3 lehetőséget, hogy válasszak én, mint valami közbeszerzésben:D A másik azt találta ki, hogy vegyünk palacsintát meg üdítőt a Nagy Palacsintázójában, aztán VILLAMOSOZZUNK:D Mondtam, hogy kösz, de elmúltam 12 éves. Azt én is látom, hogy sokaknak az, hogy javasoljanak egy kávézót, meghaladja a képességüket. Pedig google maps, beírod, hogy kávézó és kidob egy halom ajánlatot:) De ezzel le lehet lombozni engem is teljesen.

#24 ez de jó, nagyon vicces történetek - mármint nekünk, neked biztos nem;)

Azt hittem, nekem voltak idióta randipartnereim, de a 24-25-ös hozzászólókhoz képest nekem őrült mázlim volt a chatekkel, randikkal.

Pláne hogy végül meg is találtam és össze is házasodtunk.