Miért tartják olyan fontosnak még mindig a külsőt?

Miért kellene foglalkozni olyannal, aki taszít?

Nyilvánvalóan senki nem úgy koptatja le a másikat a külseje miatt, hogy jaj, semleges a külsőd, te már biztosan nem kellesz, mert nincs rajtad semmi extra... Hanem húz egy határt és a kifejezetten dögöset és a semleges, de jó belsővel szerethető, elképzelhetőt egyaránt felölelő intervallumban válogat.

Nyilván van egy kategória mindenki számára a külsőben, amit semmilyen körülmények között nem tudna vonzónak tartani. Kár próbálkozni, aki kicsit is ismeri magát, tudja, hogy hol vannak a saját határai ebben és mennyire tud engedni a külsőből, ha cserébe megkapja belsőre az igényeinek megfelelő embert. De ez nem tolható ki a végtelenségig, az ember a testével együtt ember, ahhoz bújsz hozzá, azzal szeretkezel, annak az arcába mosolyogsz, annak az ajkait csókolod... Ez van.

Ha nem erősséged a külsőd, akkor meg ne olyan módon ismerkedj, ahol azonnal kell döntést hozni, méghozzá a külső alapján. Tinder, random leszólítgatások kilőve. De például baráti körön, munkatársakon, stb keresztül simán lehet sikered, mert ott úgy ismernek meg, hogy nem kell első látásra dönteni arról, mit akarnak tőled. Meg tudod mutatni, milyen vagy emberileg, mennyire jó veled beszélgetni, milyen a humorod, esetleg az értékrended. És ha egy ilyen alap ismeretség után próbálkozol be, már nem a külsőd lesz az egyetlen paraméter, hanem láttak belőled mást is egy kötetlen kontextusban.

A külső megfog, a belső..

Én olyannal vagyok aki tulajdonképpen nem tetszik, ez nyilván nem igaz, hiszen közel 20 éve vagyunk együtt. Az viszont biztos, hogy évek kellettek, mire egyáltalán vonzónak találtam, és ezt e személyisége okozta.

Mi kollégák voltunk, összezárva, napi 8-9 órában. Ha egy idegent nem érdekelsz, mert nem lát vonzónak, akkor a megismerésedre 1 perc időt sem fog fordítani!

Azért mert fontos :)

aki rondának született, az megszívta, csúnyán ráb@szott, sajnos ennyi.