Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy félénk férfi esetében honnan lehet tudni, hogy csak túl félénk ahhoz hogy lépjen, vagy nem érdeklem?
Nincs most senki konkrét, olvasgattam a kérdéseket és ennak kapcsán merült fel (noha korábban én is kerültem hasonló dilemmába).
Ha adott egy férfi egy nő akik valószínűleg szimpatikusnak találják egymást, bejönnek egymásnak. Legalábbis a jelek szerint. Van akin azért látszik ha félénk.
Szóval tegyük fel, hogy a nő igyekszik a férfi értésére adni az érdeklődését, de nem ő akarja először randira hívni vagy csak szimplán nem ő akar dominálni, szóval szeretné ha a klasszikus nemi szerepek az ismerkedésben megmaradnának. Mindegy.
Honnan tudhatja egy nő, hogy a férfi túl félénk hogy lépjen, nem veszi kézbe a dolgokat, vagy csak (annyira) nem érdekli, nem akar tőle semmi többet?
#20-ra: én eddig azt tapasztaltam, hogy az a pasi, aki félénk volt kezdeményezni, az igazából nem akart velem járni. Volt, hogy én mentem oda a fiúhoz ismerkedni. Maximum a második randiig jutottunk. Olyan is volt, akivel randiztam, aztán eltűnt, aztán újra előkerült azzal a szöveggel, hogy ő nem volt benne biztos, hogy tetszik-e nekem. (Persze, azért írtam neki több üzenetet és próbáltam hívni, mert nem tetszik nekem) Persze a következő találkozáson se történt semmi. Utána újra eltűnt.
Aztán jött A Férfi. Aki egyáltalán nem volt benne biztos, hogy lehet-e nálam bármi esélye, de megszólított. 2 óra múlva összejöttünk. Ennek 16 éve, azóta is együtt vagyunk. Ő biztos volt benne az első pillanattól, hogy engem akar. Azt nem tudom, hogy mit szerencsétlenkednek ma a 30 feletti emberek az ismerkedéssel. De én nem hiszem, hogy aki tényleg vonzódik hozzád, az annyit nem mer mondani, hogy "Szia Józsi vagyok. Meghívhatlak egy italra?"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!