Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha ráírtam, de nem kezdeményez beszélgetést, akkor felejtős?
27/N vagyok.
Megtetszett egy előadó (ilyen kisebb zenész, egyáltalán nem híres, néha kisebb kávézókban meg ilyen helyeken lép elő). Amikor először voltam az előadásán, bejelöltem facebookon, és kiderült, hogy barátnője van, tehát ennyiben is hagytam. Aztán szétmentek. Én elmentem még egy előadására, és nem vette le rólam a szemét, egyfolytában bámult. Aztán írtam neki, hogy nagyon ügyes volt, és mondta, hogy örül, hogy jöttem. Erre nem írtam, azóta pedig Ennyi volt. Azóta semmi. Akármit teszek ki, belájkolja a sztorijaimat, de ennyi. Nem ír. Pedig ezer alkalma lenne írni.
Annyira tetszik, de nem akarok én kezdeményezni. Nem egy csajozógép, legalábbis nem tűnik annak, meg nem is egy adonisz (de nekem pont az ilyenek az eseteim, a tipikus szépfiúk mellett szorongok).
Szóval a kérdésem, hogy szerintetek ilyenkor nem akar semmit az illető, és jobb hagyni?
Nem tudom, hogy félénk-e, vagy pedig szimplán nem érdeklem?
Azta, nagyon hasonló helyzetben vagyunk, bocsi, tanácsot nem tudok adni, de szerintem ha annyira bámult és lájkolgat is, nyilván nem vagy közömbös neki. Nem lehet, hogy még nincs túl a szakításon? Mikor mentek szét?
Az is lehet, hogy nem mer kezdeményezni, hiába írtál rá, az még kevés volt neki, lehet. Ha ennyire tetszik, és veszítenivalód nincs, akkor folytasd a beszélgetést. Kérdezd először a zenekarról vagy a dalairól, utána alakul majd, ha ő is akarja.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!