Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Én akarom siettetni ennyire?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én akarom siettetni ennyire?

Figyelt kérdés

1 hónapja megismertem egy férfit tinderen. Néhány nap beszélgetés után randira hívott. Teljesen átlagosan, munka után mentem oda, soha nem is gondoltam, hogy bárkinek tetszeni fogok, sőt úgy könyveltem el az egészet, hogy nem is sikerült ( pedig lekísért hazakísért ) Azóta még négy alkalommal találkoztunk a lakásán. Utolsó két alkalommal meg akart csókolni, de nem hagytam. Elég szégyenlős vagyok...De persze, mondtam neki, hogy akarom őt.

Az elöző és a mostani hétvége sajnos kiesik, mert egyikünk sem ér rá. És már most úgy érzem, hogy nem bírom kivárni. Azt hiszem beleszerettem és szeretnék vele összejönni, de szerintem ő még mindig csak ismerkedni akar. Abból gondolom, hogy burkoltan megmondtam neki, amire azt válaszolta lényegében, hogy nem kell elsietni semmit.

Lényegében én ezt tényleg elsietem közel a 30as éveimhez képest, vagy tényleg idő kell egy kapcsolat elindulásához.

Sajnos elég amatőr vagyok ehhez...

Köszönöm a válaszokat



2022. febr. 3. 07:18
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
61%

10. Ezt nem hiszem el. Neked semmi sem jó?! Esküszöm azt hittem, hogy az ellen kelnél ki, ha a kérdező még el kellene magától menjen a pasihoz. De nem, neked pont az a baj, hogy még kocsival érte mennek?


Ez az egész baromság inkább csak a te fejedben létezik a lealacsonyításról. Máskor meg az a baj, ha a férfi nem elég lovagias. Azt se mondta senki, hogy mostantól mindig a lakáson találkozás lesz örökre a program. Vagy lehet igen, de ők mindketten otthonülős típusok.

2022. febr. 3. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

11. Félre értetted😉

A kérdező írta hogy ő felajánlotta a pasinak hogy elmegy hozzá gyalog.

Erre írtam hogy ilyet nem, ne ajanlja még azt is fel hogy házhoz megy.

2022. febr. 3. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

Igazából a lakásán filmeztünk, co-op játékokkal játszottunk a gépén meg iszogattunk, dumáltunk. Mert így beszéltük meg.

Szóval nem csak leültünk és vártuk a jószerencsét :D

2022. febr. 3. 09:48
 14/15 anonim ***** válasza:
39%
Érdekes faszid lehet.😂
2022. febr. 3. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

12. Tényleg félre értettem, bocs.


De amúgy a koruk sem mindegy. Amikor még huszonéves voltam és nem volt kocsija egyikünknek sem, hozzám is jött át úgy lány ismerkedéskor, hogy átjött gyalog vagy busszal. Aztán főzőcskézés, filmezés, stb. Ha pl. 20-25 évesek, akkor megint más, mintha 35.

2022. febr. 3. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!