Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
"Át kell gondoljam, akarok-e bármit" üzenetre reagálnátok? Túlreagálom, ha nem akarom alázni tovább magam?
Ősszel kezdődött, korábban ismerősnek/jó barátnak mondtam a srácot.
Azt mondta, hogy komolyat szeretne, nem csak megdugni, aztán egyik napról a másikra felszívódott, mielőtt találkoztunk volna. Úgy, hogy előtt 24 órából 16-ot végigbeszélgettünk chaten... Nem értettem, egy barátnőm beszélgetett vele és rákérdezett, hogy amúgy mi történt. Neki meg leírta, hogy rájött, hogy ez közöttünk nem működne, meg hogy nem muszáj az orromra kötni, de úgy néz ki, mással alakul neki. Úgy, hogy előtte esküdözött, hogy rajtam kívül nincs más, nem is akar mást.
Eltelt 2 hét, nem beszéltünk, majd "véletlenül" rám írt. Akkor még nagyon magam alatt voltam ettől az egésztől, mert tényleg elhittem, hogy komoly lesz a dolog, nekem amúgy is régóta tetszett, szóval na, megviselt. Beszélgettünk, én azt hittem, hogy újra megpróbálná, erre kiderült, hogy kapcsolatot nem akar, de hogy néha összejöhetnénk "jól érezni magunkat". Akkor még úgy voltam vele, hogy jó, legalább ennyit kaphatok, ha már komolyabbat nem akar, és hogy addig is velem lesz, rám szánja az idejét. Többször megbeszéltük, hogy akkor eljön és ilyenkor én direkt úgy szerveztem a napomat, hogy itthon legyek egész nap, előtte kicsíptem magam, készültem stb. Volt, hogy a találka előtt fél órával mondta le azzal, hogy átaludta a délutánt és nem haladt a munkájával, amit be kell fejeznie, máskor csak simán nem szólt, én meg itthon dekkoltam egész nap a telefonnal a kezemben... Utólag elmondta, hogy mindig úgy volt vele, hogy oké, eljön, de aztán félt, hogy sz.r lenne és akkor utána kínos lenne később a baráti társaságban találkozni. Decemberben mondtam, hogy inkább hagyjuk ezt, mert nem 13-14 vagyok, hogy a chatelgetés legyen az etalon, sokkal jobban szeretek személyesen találkozni az emberekkel, akár csak egy kávé, süti erejéig. Ő meg ezt nem akarta, mert hogy az olyan lenne, mint egy randi. Meg pl. előre kikötötte, hogy megcsókolni sosem fog, mert neki az csak párkapcsolatban fér bele, túl intim... December elején beszéltünk utoljára, majd én 2 hétre rá elkezdtem mással randizni. Rendesen, nem úgy, hogy csak feljött hozzám, vagy én hozzá. Jól éreztem magam vele, de a fent említett srác iránt sem múltak el az érzéseim egy csapásra. Annak ellenére sem, hogy a sosem csókol meg szövege után úgy éreztem magam, mintha ingyen prostinak tekintene...
Most pár napja újra beszélgetni kezdtünk, és pénteken írta, hogy adhatnánk még egy esélyt a dolgoknak. Mondtam neki, hogy nekem meg az nem fér bele, hogy ő megcsókolni sem lenne hajlandó, nekem az hozzátartozik az együttléthez. Erre mondta, hogy talán tudna változni ő is, ha szeretném... Pénteken beszéltünk egész nap, majd egész hétvégén nem írt. Kérdeztem ma, hogy lett-e valami gond, amire most este annyit válaszolt, hogy át kell gondolnia, akar-e bármit.
Igazából kicsit ráuntam erre, főleg hogy ugyanaz a balf.szoskodás megy, mint ősszel. Hogy döntésképtelen, nem tudja, mit akar. Pedig felnőtt férfiról beszélünk (24-26 évesek vagyunk). Barátnőim szerint adjak neki még egy esélyt, úgyis régóta tetszik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Dehát a leírtak alapján te próbáltál esélyt adni neki.
Szerintem engedd el, neki csak egy “b” opció lehetsz. Ha azzal nem jönne össze akivel aznapra lebeszéli a dolgokat..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Mint nőtársad írom:ennél sokkal sokkal többre becsüld magad és az idődet!
Ez a férfi nem érdemel meg, nem egymást keresitek.
Engedd el, (tudom, mondani könnyű) és minőségi változást fogsz átélni az önbizalmadon, az önértékeléseden!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!