Volt olyan párod, aki nem volt az eseted, de adtál neki egy esélyt? Ha igen, mi történt?

Volt.

Azért adtam neki esélyt, mert sajnáltam, hogy senki nem tette addig, és nagyon előadta, hogy ő örökre megbecsülné a párját, ha végre összejönne. Nagyon jókat beszélgettünk is, ezért úgy éreztem, hogy én is ugyanolyan lennék, ha nem adnék esélyt, mint azok, akik eddig taszították a depresszióba.

Összejöttünk, soha egyetlen élvezetes szex sem volt, valamint 2-3 hónapig volt mézes-mázos, utána kijött az igazi énje, ami egy bántalmazó elmebeteg volt.

Lelkileg a földbe tiport, undorítóan beszélt velem, minden nap veszekedést kezdeményezett, szakítás után pedig testi sértéssel fenyegetett, öngyilkossággal zsarolt és zaklatott is.

Szexuálisan is bántott, akkor is megd.ugott, mikor beteg voltam, fájt és 20x nemet mondtam. Azt hitte, hogy ha órákon át nyomul, turkál a bugyimban , könyörög bőgős hangon, hogy ő milyen kanos, és emiatt 20 nem után végül nem mondok semmit, csak hagyom annak érdekében, hogy kussoljon, beleegyezést jelent és egészen addig kérettem magam. Simán élvezte a szexet úgy is, hogy csak mozdulatlanul hagytam egy nyikkanás nélkül, és tudta, hogy fáj, nem akarom.

Utána még több számomra nem vonzó pasinak adtam esélyt beszélgetésre, ismerkedésre (nem feltétlenül randizási céllal), és nagyon sokan viselkedtek rövid idő után hasonlóan: agresszív hangnem, szavaim kiforgatása, felszíneskvázás, remélik egyedül döglök meg, visszautasítás után hirtelen ronda, senkiházi, semmilyen nő lettem, aki csak egyetlen egészségügyi bszásra kellett volna nekik persze, stb.

Éppen ezért nézem már idiótáknak azokat, akik azzal jönnek, hogy ha egy nő nem talál komoly kapcsolatot, vagy épp bántják, akkor nyilván azért van, mert csak a legjobb képű pasikkal áll szóba.

Nem, ugyanúgy csomó bántalmazó, senkiházi görény van a gyengébb külsejűek között is, semmi értelme leadni az igényekből.

Volt, többször is, és én is mindig megbántam. Sosem lett happy end a vége, mindig elég hamar szakításba torkollott, mert egyikünk sem volt boldog ebben a helyzetben. Érthető okból.

Most már azért okosabb vagyok és nem kezdek kapcsolatba, csak ha tényleg megfog a másik. Kívülről is és belülről is.

Egyetlen egyszer próbáltam ezt meg. Aktívan sportoló férfiként összejöttem egy mozgásszegény életet élő nővel mert megfogtak a belső tulajdonságai.

Aztán kiderült számomra, hogy aki nem tartja karban a testét, abból belsőleg is hiányzik valami. Pár év döglődés után (ő próbált engem arra ösztökélni, hogy ne mozogjak, pocakosodjak meg stb., én pedig őt próbáltam a mozgás iránti szeretetre nevelni) szakítottunk.

Megjegyzem, akkor még fiatal, tapasztalatlan férfiként fogott még rajtam a "a belső fontosabb" féle #szeresdmagad propaganda. Azóta nem hiszek ebben. Az ember hús és vér lény, nem csak a belső számít. Igenis jöjjön be nekem a társam, főleg, ha hosszú távra tervezünk (és igen, az én testem is legyen kívánatos a nő számára!). Nyilván az ember külseje megkopik, de azért nem mindegy, hogy ez mondjuk 30 év szexuálisan kielégítő házasság után következik be, vagy már a kapcsolat első évében nem vonzódtok egymáshoz.