Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Randizok egy sráccal, de még fent van társkeresőkön?
Az a helyzet, hogy már 3 hónapja ismerkedtünk meg az interneten, egy társkeresőn. Nagyon sokat beszéltünk, videóhívásban is, de nem találkoztunk mert másik városban lakott, viszont szeptemberben elköltözött a szüleitől abba a városba ahol én élek. Azóta 2x találkoztunk és jól éreztük magunkat, ezt utána meg is beszéltük. Nem volt még csók vagy ilyesmi. Viszont rákérdezett, hogy én fent vagyok-e még társkeresőn, visszakérdeztem én is. Én már nagyon régóta töröltem magam. Ő azt mondta nem igazán van már fent, meg tiltották a profilját is.
De tisztában vagyok vele, hogy több oldalon is fent van és konkrétan szexet keres.
Nyilván nem vagyunk együtt, hogy ezt számonkérjem rajta úgy mond, hiszen még mi is ismerkedünk. De mégis zavar mert egyre többet érzek iránta.
És ő is elmondta, hogy komolyan gondolja ezt az egészet velem, azért se sietjük el a dolgokat.
Meg őszintén elmondta, hogy voltak nők akik próbálkoztak nála, hogy szexeljenek meg ilyenek, de visszautasította őket és meg is mutatta nekem ezeket beszélgetéseket, pedig nem is kértem, hanem teljesen magától tette.
Ezért nem értem ezt az egészet. Lehet csak kalandozni szeretne most, hogy már egyedül él? De itt vagyok én és előtte akarja ezeket kipróbálni mielőtt komolyra fordulnának a dolgok kettőnk között? De nagyon elképzelhetetlen ez számomra, hogy tényleg ezért van fent, mert nem tűnik ilyen embernek egyáltalán, mert mind a kétszer amikor találkoztunk szemmel láthatóan zavarban volt.
Nem értem és összevagyok zavarodva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

"De tisztában vagyok vele, hogy több oldalon is fent van és konkrétan szexet keres."
Úgy érted tudod hogy aktívan keres is vagy csak láttad/mutatták a profilját x társkeresőn? Mert ha nem tudod hogy aktívan keres lehet csak otthagyta, ha mondjuk 10 társkereső appot használnék (egyet se használok) és találnék valakit akit tetszik az első gondolatom nem az lenne hol kell frissítenem a lapomat
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ezt honnan tudod, hogy aktívan használja ezeket az oldalakat és szexet keres? Ezt ő mondta? Mert ha igen, akkor én a helyedben be is fejezném ezt az egészet a sráccal, hiszen ha közben szexet keres/másokkal ismerkedik, az azt jelentené, hogy velem nem gondolja komolyan. Ha tényleg komolyan gondolja vagy gondolná veled, akkor csak rád fókuszálna, nem jönne nála szóba semmi olyan, hogy kalandokat keres, mert egyedül él stb. Magadat se hitegessd ilyenekkel, mert csak csalódni fogsz.
Viszont ha csak te gondolod ezt, akkor nem biztos, hogy tényleg használja ezeket az oldalakat. Attól, hogy valaki fent van egy ilyen oldalon, még nem jelenti azt, hogy aktívan használja is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"4 hónap után már együtt laktunk."
Te mindenhol ott vagy?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kedves kérdező! Ezt a választ úgy írom neked, hogy voltam egy kísértetiesen hasonló helyzetben. Lehet, hogy nem lesz valami reményteljes, vagy bátorító, viszont szeretnék őszinte lenni veled, hogy ne dobj ki annyi időt, energiát stb. egy diszfunkcionális kapcsolatra, mint anno én.
Amit a srác csinál, egy nagyon jól megtervezett manipulációs technika. Tudja, hogy mivel nem vagytok hivatalosan kapcsolatban, nem "illik" felelősségre vonni azzal kapcsolatban, ha másoknak is csapja a szelet (vagy ha mégis megteszed, te leszel a toxikus, tapadós házisárkány, aki nem igaz, hogy nem hagyja békén). Tudja, hogy ezt valószínűleg te is tudod, és talán azok az emberek is ezt fogják mondani neked, akikhez elkeseredésedben fordulsz. Aztán a belső iránytűd és a barátok "jótanácsai" hatására kialakulhat benned az, hogy talán túl sokat is kérsz azzal, hogy a pasi, akivel ismerkedsz, ne akarjon minden jött-ment nőt megd.ugni, de az a helyzet, hogy egyáltalán nem kérsz túl sokat. Ez az alap.
A pasinak így aranyélete van, mert te megadod neki az érzelmi biztonságot, a hátteret, ő pedig azzal lép félre, akivel csak akar. És igen, valóban, az ismerkedés kezdeti fázisában (!!!) van olyan, hogy még másokkal is beszélgetsz (nem szexelsz, beszélgetsz), de egy olyan ember számára, akit tényleg érdekelsz, nem fér bele az, hogy "még szexelek pár emberrel, mert megtehetem", hanem általában minden téren érezteti veled és azt mutatja, hogy te vagy számára az egyetlen, és komolyak a szándékai irántad. Az meg már csak a hab a tortán, hogy a srác meg is próbálja kitolni az aranyéletet azzal, hogy előadja, hogy lassan ismerkedik, és mindezt miattad teszi (milyen lovagias!), mert így te ezt tiszteletben fogod tartani, nem siettetsz semmit, ő pedig nyugodtan folytatja a kis játszmáját.
Másik vörös zászló: az eddigi találkozások mennyisége. Amikor egyetemista voltam, a barátaimmal együtt hetente lejártunk vidékre egy tetűlassú vonattal, 3 órába került, csak azért, hogy ne kelljen mással osztozni egy szobán, na most képzeld el, ha szerelmesek is lettünk volna! Illetve rendszeresen találkoztam olyan történetekkel, hogy mások hetente manageltek egy Budapest-Szeged hosszúságú távkapcsolatot. Tehát egyrészt az első 2 hónapban is lazán találkozhattatok volna, másrészt, egy hónapja éltek egy helyen, és csak 2x találkoztatok? Ez sem túl jó jel, főleg, hogy általában a távkapcsolatban élőket szinte le sem lehet vakarni egymásról, ha van lehetőségük együtt lenni.
Az a helyzet, hogy 3 hónap hosszú idő. Ez alatt bőven el tudja dönteni egy ember, hogy akar-e a másiktól valamit, vagy sem. Ő döntött, még ha nem is mondja ki. Szerintem nem érdemes megpróbálni megbeszélni a dolgot vele, mert egyrészt benned maradna ez a tüske, másrészt azok a kapcsolatok, amik nyögvenyelősen indulnak, nyögvenyelősen is folytatódnak, max. pár hétig összekapná magát a srác, aztán folytatná a korábbi viselkedését, mert nem akarja ezt az egészet - illetve az a bizonytalanság, ami benned van, csak fokozódni fog. Ez nem azért van, mert te nem lennél neki elég, hanem mert egy éretlen kisgyerek, aki alkalmatlan a komoly párkapcsolatra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!