Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mondta azt hogy kombinálok?
Kb 3-4 hete ismerkedek valakivel. 3alkalommal találkoztunk, de rengeteget beszélünk és írunk egymásnak a nap folyamán.
Tudni kell hogy nekem van egy kisfiam is. Na és ma este megkérdezte hogy meséltem-e már róla a gyerekemnek? Én pedig mondtam neki, teljesen őszintén hogy nem, mivel azt sem tudom hogy érdeklem-e még és mit szeretne tőlem, ezért nem meséltem, mert nem szeretném összezavarni. Úgy éreztem hogy ezen berágott, mert mondta hogy kombinálok, mert ha nem akarna semmit akkor már nem is beszélne velem és a második találka után nem is lett volna 3.
Hozzáteszem nem volt még közöttünk semmi sem.. és azért 3 találkozás után nem tudhatom hogy akar-e, vagy velem képzel-e el egy komoly kapcsolatot annak ellenére hogy úgy indult el a beszélgetésünkre hogy mindketten komoly kapcsolatot keresünk.










Nem tudom elképzelni, hogy ilyen beszélgetés le tud zajlani két felnőtt ember között. Nálam ez “szakítóok” lenne kb. hogy valaki ennyire hülye. Tehát teljesen egyértelmű, hogy 3 találkozás után nem fogok a gyerekemnek egy idegen férfiról beszélni. Meg mégis mit kellene beszélni? Képzeld, 3 hete pasizok, mit szólsz hozzá kicsim? Vagy mit is kellene mondani pontosan? Maga az egész szituáció eléggé abszurd. Ez a pasas nem komplett szerintem, ha szerinte elvárható 3 tali után az, hogy te megbízz benne, vagyis hogy te ezt már a komoly kapcsolat szintjére helyezd.
Egyébként 3-4 hét alatt amúgy is csak háromszor találkoztatok, ami nem arra enged következtetni, hogy annyira elvarázsoltátok volna egymást. De ez most lényegtelen. Én ebből azt szűrném le, hogy valami baj van a fejével valószínűleg.
Sziasztok! Köszönöm a választ! Igazából a fennakadása oka nem az volt hogy nem beszéltem a gyerekemnek róla, hanem az hogy nem tudom hogy mit akar tőlem! Ő nem mondott semmit ami erre utalna és ezen a válaszon akadt ki.
2# 2 hétig konkrétan csak beszélgettünk, múlt héten találkoztunk 3szor, szóval úgy érzem a szikra az belobbant, teljesen komoly férfiról beszélünk csak most azt nem értem, miért én kombinálok? Azért mert volt néhány csók de más semmi, nem is biztos hogy majd ha oda érünk a szeretkezés terén is jók leszünk,vagy más egyéb dolgok is természetesen megakadályozhatják a kapcsolatot.






























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!