Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem hívott meg randin, ebben az esetben is rossz jel?
Közös munkahelyről ismerjük egymást, de eddig nem beszélgettünk, csak köszöntünk egymásnak. Aztán elhívott egy koktélra. Direkt a legolcsóbbat választottam (habár ez se volt olcsó, 1200), mint mindig, nehogy azt higgye, hogy le akarom húzni. De mikor a pincér kérdezett a fizetésről, a partnerem mondta, hogy külön fizetünk. Biztos, hogy randi volt, mert így mondta előtte, hogy randizni szeretne velem. Elköszönéskor úgy láttam, hogy meg is csókolt volna, de én nem engedtem neki szabad utat hozzá, első randin nem csókolózok és el is bizonytalanított a dolog, hogy nem hívott meg, talán nem is tetszem neki annyira.
Az egyik kolléganőnk, akivel igen csak jóban vagyok, jóban van az említett férfivel és megkérdeztem tőle, hogy mit gondol a dologról. Ő úgy tudja, hogy több nő is csak ingyen evés/ivás miatt ment el vele randizni, és talán sok volt neki ebből, ezért nem hívott meg (de a mi esetünkről ők nem beszéltek, csak szerinte ez lehet az oka, mert többször panaszkodott már erről neki).
Most lebeszéltünk mégegy találkozót, amit ő hozott fel, most csak sétálni fogunk az egyik parkban... A randi óta rendszeresen keres, normálisnak tűnik, de kicsit rosszul esik, hogy nem hívott meg. Ha meg nem akar fizetni, akkor miért olyan helyre vitt?
Mit gondoltok, rossz jel, hogy nem hívott meg? Jogosan érzem furcsán magam emiatt?




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!