Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Legfeljebb és legalább hány évesen vállalnál be egy 39 éves férfit?
Tudom, ez sok mindenen múlik, szóval legyen a pasi egy átlagos 39 éves férfi.
Hány évtől gondolnád magad túl fiatalnak vagy túl öregnek hozzá?
3-as: a hasonló korúak házasságának többsége válással végződik.
Miért áltatja magát bárki is azzal, hogy a kor (vagy korkülönbség) pro vagy kontra bármit is számít? Nem ezen múlik, hogy működik-e egy kapcsolat, hanem az összhangon. Az meg nem korkérdés.
#11 a korkülönbségeseké is! Lásd az én példám! 8 vagyok.
Sőt, még valószínűbb. Amikor a valaha szexi 35-40 éves pasi bácsi lesz, a nő meg még mindig csak 35-40. (Mondjuk nálunk pont nem ez volt a gond, de a legtöbbször ez!)
A pasim már akkor jóval idősebb volt mint én, amikor összejöttünk.
Most 55, de jobban néz ki, mint a 35-45 évesek többsége.
Én teperek jobban, hogy jól nézzek ki, és ne én öregedjek meg hamarabb (mert mondhatsz bármit, nőként is az t gondolom, a nők hamarabb öregszenek).
A környezetemben is vannak ilyen párok, és nagyon jól megvannak, gyerekekkel együtt stb.
Persze, simán lehet nagy korkülönbséggel is válás, van is, de ezzel egyáltalán nem támasztottad alá, hogy ha hasonló korú a pár, több esélyük van együtt :D
Az igazság az, hogy vagy megtalálod a másik feled, vagy nem. És ez nem kortól függ.
#13 persze, nő vagy 😂 És felmondod az incelek baromságait 😂 Leszólod magad hogy te tepersz az idősebb pasinak mert a nők korábban öregszenek.
Hagyjuk már 😂
#14: látom, sem a szövegértés, sem a szavak definiálása nem megy neked. Az tiszta, hogy az incel szó jelentése sincs meg, és nem értettél meg semmit abból amit írtam, de nincs ezzel gond, nem születhet mindenki értelmesnek.
Lehet más véleménye bárkinek, azzal semmi baj, de semmi jogod "betámadni" másokat, csak mert ne a te nézeteidet osztják.
Függetlenül attól, hogy igazad van-e, vagy sem.
Ez a fórum nem alkalmas arra, hogy tételesen megcáfoljalak, nem is érsz annyit, így ezt elengedem, ahogy abba sem kívánok belemenni a továbbiakban, hogy csak egy ostoba lúzer vagy, akinek ennyire nem jött be az élet, hogy itt éli ki a frusztrációit, vagy csak egyszerűen nincs kellő élettapasztalatod, EQ-d és IQ-d, vagy esetleg személyes érintettséged van, fogalmam sincs, nincs is hozzá közöm.
Én nem szóltam le sem magam sem mást, csupán felhívtam a figyelmet egy tényre.
Az, hogy a tények téged zavarnak, már más kérdés.
#15 ezzel végképp elárultad magad. Ténynek a nők korai öregedését ti, incel lúzerek szoktátok nevezni 😀 És ti propagáljátok folyton hogy ezért kell jóval idősebb férfit választani, hátha ő 55 évesen elfogadja hogy mi 32 éves hervadó öregasszonyok vagyunk.
Egyébként a 8-as is én vagyok, én tényleg nő vagyok és nekem tényleg volt idősebb párom. És nem a fiatal nő teper az idősebb pasinak, bármennyire szeretnéd ezt itt elhitetni.
16: te tudod egyáltalán mit jelent az incel? :D Ha tudnád, nem írnál ekkora ökörségeket :D
Nőben ilyen lúzert ritkán látok... :D
Szerintem mielőtt beleállsz valakibe, értelmezd a leírtakat, mert ez nagyon nem megy neked :D
Engem mellesleg nem érdekel, hogy neked milyen párod volt és milyen frusztrációid maradtak ennyire meg, magánügyed. Csak ne rajtam vezesd le, csak mert nekem bejött, neked meg nem :D
És még egyszer: olvass és értelmezz. Én nem azt mondtam, hogy a fiatal nő teper az idősebb pasinak, hanem hogy nekem nőként is meg kell dolgoznom azért, hogy ha már ő jól néz ki, jól tartja magát, igényes, sportol, stb, akkor én sem hagyhatom el magam mellette, hiába vagyok fiatal. De neked nem számít, mi a lényeg a sorok mögött, csak hogy frusztrált nőként hogy tudsz belekötni olyanba, aki köszöni szépen de boldogan él :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!