Randiztatok már úgy valakivel hogy a környezetetek elítélte? story lent

Én sosem hallgatok senkire. Ez nyilván van, amikor jó, van, amikor rossz tulajdonság. Amikor a rózsaszín köd ellepi a fejed és a bartáid objektív meglátásaira sem figyelsz egy párkapcsolat kapcsán, akkor nem feltétlen a legjobb :D

Alapvetően az, hogy volt egy múltja, most meg már nem olyan, az nem baj - nekem legalábbis. Mindenki hoz rossz döntéseket, szerintem egy embert az határoz meg, hogyan él most, mit tanult a múltjából és hogyan változott a jó irányba, nem az, hogy évekkel ezelőtt mit csinált.

Nekem is vannak olyan közeli barátaim, akik a poklok poklát járták meg huszonévesen/tiniként, drogokkal meg alkohollal tompították a lelki gondjaikat, aztán ezen túlléptek és most teljesen más emberek, boldogok, kiegyensúlyozottak. Nem a múltja határoz meg egy embert, hanem az, hogy hogyan tud felállni a sz-rból és milyen irányt választ. Én az ilyeneket többre becsülöm, mint azokat, akik sosem voltak a padlón, sosem voltak nehézségeik vagy sosem kényszerültek arra, hogy a lelkük legmélyét kibelezve újraépítsék magukat és amagas lóról ítélkeznek mások felett.

Ettől függetlenül nem tudom, hogy a te pasid milyen, hagyatkozz a saját megrzéseidre, szerintem, max lesz egy csalódásod és tanulsz belőle.

Én úgy vettem észre, hogy ha makacsul is figyelmen kívül hagytam mások figyelmeztetéseit, azért mindig volt bennem is valami, ami kételkedett, és azt a kételkedő hangot nem kellett volna figyelemen kívül hagyni. Tehát ha benned vannak kételyek másoktól függetlenül, akkor hallgass magadra, másokra ne.

Én is drogoztam, illetve nagyon sok rossz döntést hoztam fiatalként, voltam közel hozzá, hogy lecsukjanak, megöljenek, hogy én öljek. Viszont megváltoztam, és úgy érzem megtaláltam a békémet. Nagyon sok energiát raktam az önismereti munkába, sikerült felnőni. Nem szoktam elfedni a múltam a nők előtt, ha komolyan érdekel valaki, akkor az elején elmondom. Mikor azzal találkozom, hogy elfogadnak, bármilyen is a múltam, és látják milyen ember lettem, és tudnak szeretni, az nagyon jól tud esni nekem, habár nem mutatom ki mennyire...

Mikor elítélnek érte, azt már nem veszem magamra, de valahol mélyen érzem, és kellemetlen számomra. Volt olyan barátnőm, aki ezt elfogadta, a kapcsolatban jól éreztem magam, de minden alkalommal, amikor találkoztam az apjával kellemetlenül éreztem magam, mert láttam a tekintetében, hogy nem egy ilyen embert szánt a lányának. A lány, és a kapcsolat iránti szeretetből ezt persze nem mutattam ki.

Nincs célja, szándéka ennek a válasznak, nem akarlak vele semmilyen irányba befolyásolni, csak felhozott a kérdésed sok érzést, és megosztottam veled a tapasztalásomat, hátha hasznodra válik.

Szép napot neked...

" már jó pár éve dolgozik "

36 évesen nekem 16 év munkaviszonyom volt...

Minek akarsz egy drogos munkakerülővel ismerkedni?