Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan 40-es férfi, aki szívesen élne LAT kapcsolatban korabeli nővel?
Ezt én látogatói kapcsolat néven ismertem. Kolléganőm ilyenben van. Kényszer hozta, mert próbáltak összeköltözni, de már közép távon sem bírták egymást. Így viszont működik, bár elég nagy kompromisszum van benne.
A pasi furcsa, mert neki ez volt a sorrend: 1. anyuka 2. munka 3. kolléganőm. Anyuka sajnos már nem él, így most már a második helynek örvendhet. De ahogy írtam, valakinek ez működik.
Ezt így, ahogy leírtad, nem tudom elképzelni. Ha szerelem van, akkor elköteleződés is.
Úgy elképzelhető, ha azonos hullámhosszon vannak, testi vonzalom is megvan, de vannak okok, ami miatt nem tudnak együtt élni, nincs szerelem, csak egy fajta szeretet.
Mondjuk két elvált embernél, ahol kisebbek a gyerekek, el tudom képzelni, hogy nem akarnak mozaik családként működni. Én egy ilyenben benne lennék, de a gyerektartás miatt nem bírnám anyagilag. Nem keresek olyan jól, hogy a gyerekeim programjai, támogatása mellett egy másik fél-család programjaiba is rendszeresen beszálljak. Viszont az működőképes lenne, hogy egy elvált anyuka mindennapjaiba besegítsek, ott legyek, amikor férfikézre, vagy beszélgetésre van szüksége. Másik családot már nem szeretnék, és arra sincs szükségem, hogy integrálódjak egy csonka családba. Senki kolonca nem akarok lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!