Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan bízzak benne újra? Valaki járt hasonló cipőben?
Figyelt kérdés
Röviden. Sokáig ismerkedtem egy sráccal, de nem igazán tudott annyit foglalkozni velem, amennyi igényem lett volna. Tudta, hogy a biztonságot, törődést keresem. Emiatt sokszor nyafogtam, mert nem tudtam az akkori életkörülményeit felfogni. Tudtam, hogy elfoglalt, de mindig volt egy rossz érzésem, hogy esetleg csak talonban tart vagy hazudik valamiben az elfoglaltságát illetően. Szóval ennek az lett a vége, hogy lezárta a kapcsolatot. Megszűntette velem a kommunikációt 3 hónapra,úgy hogy sehol ne beszélhessünk, mert úgy gondolta, hogy mindkettőnknek jobb lesz így. Neki nem kell hallgatni a panaszkodást, nekem nem kell bánatosnak és csalódottnak lenni. De egy szó nélkül tűnt el tényleg. Most azonban rám írt, hogy itt az ideje, hogy megbeszéljük és elmondja, miért tette. A bajom az, hogy ezek után abszolút nem bízom benne és nem is hiszek neki, mert szerintem, aki fontos, azt semmilyen körülmények között nem hagyjuk el, pláne nem így. Véleményetek? Hagyjam?2021. márc. 22. 20:20
1/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

Konkretan milyen eletkorulmenyek es mennyi idos ember? Mert felnott embernek zajlik az elete, de csak ugy elvagni a kommunikaciot tok gyerekes. Kene a halalnak, felnott embernek zajlik az elete es ha annyira kapcsolatot akar, azert is tenni kell. Masnak is megy. Ez csak le fog lepni ujra, mert nala ez a nagy megoldas. Aztan elovesz, ha ujra ugy van.
2/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Bocs az ismetlesert, valahogy beszurta azt a szofordulatot ujra (#1)
3/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Talán, ha leírnád, hogy mi volt az oka, hogy nem volt rád ideje.
Foglalt?
4/6 A kérdező kommentje:
30, külföldi munka
2021. márc. 22. 21:20
5/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szereted? Adj esélyt
Nem szereted? Ne adj
6/6 A kérdező kommentje:
Nem erről van szó. Ebben a 3 hónapban már nincs meg bennem az a tűz. Csalódtam. Persze szeretem, de... Meg nem is hiszek neki... Még eleve azt gondolom, hogy volt valakije, csak bekamuzta, hogy munka.
2021. márc. 22. 21:33
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!