Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti egyszerre hány pasival randizgattok/ismerkedtek?





Egyszerre csak eggyel. Akivel van második randi, amellett már hanyagolom a többi partnert. Aztán szép lassan eltűnnek, ahogy egyre kevesebbet foglalkozom velük. Lehet, hogy randizok még mással esetleg, de ha valaki befutó, rajta kívül nem lesz második randi és idővel csak arra fogok figyelni, hogy a vele való kapcsolatom építsem. A beszélgetések is így maradnak el. Amíg több ember egyformán érdektelen számomra, mert egyik sem fogott meg, addig természetesen párhuzamosan beszélgetek velük. De amint az egyik kicsit jobban megfog, egyre kevesebbet válaszolok, mert csak azzal foglalkozom egyre inkább.
Ha megkérdezné a másik fél, megmondanám, hogy beszélgetek-e mással. De úgy gondolom, ez evidens és eléggé tinilányos naivitásnak tartom ezt kérdezgetni. Nem másokhoz kell méricskélni magad, hanem normálisan beszélgetni, akár van még melletted más, akivel dumálnak (mert tudtommal a hűség nem az első beszélgetésnél kezdődik), akár nincs.
25N





Egyszerre csak egy sráccal szoktam ismerkedni.
24N















Akkor csak én fogok ki mindig telhetetlen nőket, akik több vasat tartanak a tűzbe, aztán végül én maradok hoppon. Az utóbbi időben többen be is vallották, hogy mással is ismerkednek párhuzamosan. Na, azóta én is pontosan ezt csinálom.
29F










Ha találkozunk, akkor csak ő van. Pláne, ha akarom még látni másodjára is.
A netes baromság más, de ha van randi, a netes baromságoknak is annyi 😃





Szép és tanult nő létemre 0. Pár csalódás után már hidegen hagy az ismerkedés. A szex néha hiányzik, de az értékrendembe meg nem fér bele az ilyen alkalmi bohóckodás
28/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!