Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A legjobb barátom, jár azzal a lánnyal, aki nekem is teccik! Vele osztottam meg a bajaimat, aztán pedig lenyúlta a csajt! Mit csináljak?
Tavasz elején megtetszett az osztályból egy lány, akit másfél évig észre sem vettem korábban. Sokat beszéltünk utána MSN-en és élőben is, de miután másfél hónap ismerkedés után elhívtam őt valahová, csak annyit válaszolt, hogy legyünk barátok. Nem tudtam magam túltenni rajta, de megtudtam, hogy neki a legjobb barátom tetszik. A barátomnak is tetszett a lány, de mióta csak nekem megtetszett, beszámoltam neki mindenről, ami köztem és a lány közt történt, és miután elutasított, a barátom azt mondta nekem, hogy soha nem jöhetnénk össze vele, még akkor sem, ha meglenne rá a lehetőség, mert a másik miatt nem tehetnénk ezt meg.
Szóval egy legjobb barát valami ilyesmit csinál, nem azt, amit az a válaszoló írt.
Amúgy elsőre el sem tudom képzelni, mit csinálnék a helyedben. Végülis gondolj bele, egyszerre vesztetted el a legjobb barátodat (na most ellent mondtam magamnak? Nem, mert csak eddig volt a legjobb barátod) és a lányt akit szeretsz.
16/F
hát én most nevettem egy jót. Ne érts félre nem rossz okból:) Csakhogy én a legjobb barátomnak úgy nyúltam le a csaját hogy jártak és előtte smároltam le miközben jártak...
a lány pedig hagyta...
A barátom ennek ellenére megbocsátott a lánnyal mainapig gyütt vagyok a fiú pedig ugyanúgy a legjobb barátom:D
Nagy görény vagyok tudom...de van egy aranyszabály amit minden hímnemű lény tartson be!
Egy nő sem ér annyit mint a legjobb barátod. Mellesleg én még mindíg ugynaúgy szeretem a baártom és nem akartam vele szemét lenni hogy lenyúltam a csaját. De megtettem és túlléptünk mind2-en!
*Előző vagyok mellesleg én is 14/F vagyok :D
*De persze ha már a feleséged nyúlja le a legjobb baártod.. aki a kölykeid annya... tényleg rúgd le mindkettő agyát :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!