Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogyan ismerkedjek a vírus...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan ismerkedjek a vírus idején, ha tinderből már elegem van?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy nincs ilyen baráti társaságom,aminek kapcsán új embereket ismernék meg, elszórva vannak egyéni barátaim, akikkel egyenként néha elmegyek színházba, moziba, meginni valamit, bulizni, vagy elutazunk valahova külföldre. Mostanság viszont még ezek a lehetőségek is korlátozottak. Így amióta beütött a vírus csak a tinder maradt, tavasszal elkezdtem nyomatni és nagyjából egy hónapja hagytam abba, ezalatt matcheltem legalább 200 lánnyal, ebből kb. 50-el leveleztem is, abból találkoztam úgy 20-al, 4-el le is feküdtem, de 2-3 találkozónál egyik sem tartott tovább. Egyszerűen belefáradtam ebbe, egy idő után unalmas ugyanazokat a köröket futni. A tinder valahogy úgy van kitalálva, hogy minden nap legalább egy párt bedob, így a bőség zavara van,de amíg nem találkozom személyesen, addig úgyse tudom eldönteni, hogy vonzódom e hozzá vagy sem így a lelkesedés nem túl nagy a részemről, ha nagy nehezen nyögvenyelősen el is jutunk a találkáig, akkor a többség eleve nem jön be fizikailag, aztán ha valaki vonz is, egy csomó egyéb szempontból aztán kiderül ,hogy nem passzolunk egymáshoz. Hát szóval a lottó 5-ösre több esély van, mint a netes társkeresőről érdemi kapcsolatot kialakítani.

2020. okt. 24. 12:41
 1/8 anonim ***** válasza:
22%
Ugyanolyan az élet, mint a vírus előtt, a maszkok hodását leszámítva. Ha akkor tudtál ismerkedni, most is fog menni. Nyilván a koronavírus járvány idején is keletkeztek párkapcsolatok, az élet nem állt meg.
2020. okt. 24. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Egyik barátommal jártunk szórakozóhelyekre és ott ismerkedtünk, oldott volt a hangulat, és hamar tudtam pár szó beszélgetés után, hogy ki vonz és ki nem. Most viszont 11 után minden be van zárva, így rohadtul nem olyan a helyzet, mint a vírus előtt.
2020. okt. 24. 12:48
 3/8 anonim ***** válasza:

Ezt többnyire én is írhattam volna, de én még a "mostani kört" nem adtam fel. 1,5 hónapja mentem fel, azóta kb 100+ match, abból 50 számomra is helyes csajjal. Eddig 8-9-cel randi, abból 2-vel szex eddig. Aztán mindig megunom a Tindert 2-3 hónap után és törlöm. Néhány hónapig megint nem megyek fel, majd újra megkívánom a női társaságot, de mivel rohadtul nem ismerem más módját az ismerkedésnek, ezért csak a Tinderre kerülök vissza. Hasonlóak az okaim, mint neked is. Nincs nagy ismerősi köröm, a baráti köröm pedig nem abban a városban él, ahol én. Ja és persze megvan nőből az ideálom külsőre (nem a modell szépségre gondolok), de olyanból persze a 100-ból ha 2-3 matchem van és olyan csajokkal nagyon ritkán van valami, egyszerűen statisztikailag iszonyú kicsi az esélye, hogy pont az ideálomnak én is viszont tetszek Tinderen. (Még ha matchelek is vele.)


26/F

2020. okt. 24. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Nem tudom, hogy csináljátok, nekem fél év alatt lett összesen kb. 20-25 matchem, abból néhány volt, aki reagált is, amikor ráírtam. :) Találkozásig eggyel jutottam, de annak se lett folytatása.
2020. okt. 24. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
72%
4. Ezt most nem bántásból mondom, de lehet jobban nézünk ki nálad és/vagy profibb képeink vannak fent. Én egy időben amatőr szinten modellkedtem, 190 cm feletti vagyok és vékony-sportos alkatú. Ezen kívül profi, műteremben készült képeim is vannak fent Tinderen. (Nem mind az, de a 6 képből 4 igen.)
2020. okt. 24. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Oké, hát azért gondoltam, inkább költői kérdés volt. :D Én valóban nem vagyok magas a 175 cm-emmel, bőven a jellemzően elvárt 180-185 cm alatt, átlagos testalkattal rendelkezem, nem vagyok modellalkat.
2020. okt. 24. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
47%
1 hétig volt tinderem, és lehet hogy velem van baj, de én bazira untam. Én úgy vagyok az emberekkel, hogy ha keresek, soha nem találok olyant, aki ne untatna... vagy bár valamennyire érdekes lenne.. Ha nem keresek, akkor néha az élet csak úgy elém sodor 1-2 embert, és azok általában olyanok, akikkel nem szűnik meg a kapcsolat 2-3 beszélgetés után, mint az ilyen interneten megismert szedett-vedett személyekkel.
2020. okt. 24. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
7. Örülök, hogy van még valaki rajtam kívül, aki ugyanúgy van ezzel a dologgal, mint én. Konkrétan, ha belevetem magam a társkeresőzésbe, 90%, hogy nem lesz semmi, ha rá görcsölök ha nem. Viszont, megesett már az, hogy hagytam a témát egy ideig, és csak úgy felbukkant a horizonton egy lány, aki akart is tőlem valamit. Az már más tészta, hogy nem jött be nekem, de a lényeg, hogy a társkeresőzés csak a kétségbeesetteknek való. Ha van bármiféle tartása az embernek, messze el kerüli az összes ilyen oldalt. Bár, ez csak az én véleményem. Erre alapozni felesleges.
2020. nov. 2. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!