Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindig én írok, megéri folytatni?
Üdv.
Tinderről ismertem meg ezt a lányt, 1 hónap beszélgetés után találkoztunk és jól sikerült a randi (szerintem). Aztán elég passzív lett, megkérdeztem tőle hogy akar-e még majd találkozni a vírus után, ezt látta és nem válaszolt (azt mondta elfelejtette hogy megnézte), majd a következő üzit is látta és csak fél nappal később válszolt, ezért nem írtam neki 5 napig, hogy ír-e. Nem írt, én ráírtam, azóta viszont általában gyorsan visszaír, nem próbál lerázni 1 szavas válaszokkal, küld hangüzenetet is. Naponta azon őrlődök, hogy nem érdeklem, vagy csak tesztelni próbál, vagy csak úgy gondolja, hogy a fiúnak kell írni? Mit gondoltok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én hagynám, mert egyoldalú a helyzet. Ráadásul most megkaptad a választ is tőle, ő maga írta le hogy unatkozik. Ergó nem azért keresett mert érdekled, hanem mert arra van igénye hogy szórakoztasd valamivel.
Nagyon sok ilyen lánnyal fogsz találkozni, aki nem tudja feltalálni magát és éhes a figyelemre, mindegy milyen formában jön. Ezeket a helyzeteket fel kell ismerni és akkor nem pazarlod az időd feleslegesen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Már rég nem próbálkozok senkinél, mert sosem volt szerencsém. Nem tudom milyen érzés fontosnak lenni valakinek. Nekem már volt valaki fontos, akinek én nem voltam az.
Nem arról szól egy kapcsolat ma már a szemembe és ezt tapasztalom, hogy "tényleg szeretni akarják a másikat", hanem azt, hogy legyen egy hülye aki szórakoztatja az unalmas minden napokban és legyen minél jobb pasi, hogy feltudjon vágni a barátokat, barátnők előtt.
Aztán még e mellett kismillió egy pasi kell neki barátnak, akik még ezen felül szórakoztatják, és némelyik még unalmas minden napjain a pasija mellett ápolgatja őket.
Átlagos pasit meg már észre se vesznek, aki előnytelen külsejű.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1es es 3as valaszolo vagyok, most mar ertem h miert utalja ennyi ember a tindert, mert nem tudjatok hasznalni, nem azt mondtam h ne irjon mas lanyokkal, nem azt mondtam h tapadjon ra, nyilvan okosan kell csinalni, azt mondom h ne adja fel mint itt sokan.
A tinderen egyszerre mindenki sok csavoval es novel dumal ha kiszalsz mindig csak mert mondjuk nem ir vissza csak 1 naponta akkor csokkented az eslyed. Szerintem akkor kell abba hagyni egy chatelest ha egyertelmuen nem erdekel mar a csaj, vagy vissza se ir.
A kerdezonel meg nem ez a helyzet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már nem használja a Tindert, és instán se nőnek a követői. Viszont most megint elkezdte játszani, hogy későn válaszol, úgyhogy most én is ignorálom egy kicsit.
Én se nyomultam, napi 1-2 üzenetet írtam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!