Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogyan cselekednétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan cselekednétek?

Figyelt kérdés

Nagyon tetszik nekem egy lány. A buszon láttam meg több, mint fél éve, azóta epedek utána. Kiderítettem róla mindent, amit csak tudtam.

Nagyon szeretném, ha öszejönnénk, de én túl félénk vagyok ahhoz, hogy közeledjek felé. Amikor végre erőt veszek magamon, mindig találok valami kifogást,

hogy úgy sem tetszenék neki, meg majd pont egy gimis lány fog velem járni, meg, hogy nyílván jobb pasit akar magának, nem egy ilyen szakmunástanulót és hogy csak beégek előtte, aztán megalázkodom mindenki előtt.

Ezek eszembejutnak és akkor szépen szertefoszlik az is, hogy odamenjek hozzá.

Ti mit tennétek az én helyemben? Nincs valami trükk vagy taktika, amivel meghódíthatnám úgy, hogy nem égetem magam be előtte?

Mert én valami ilyesmit képzeltem el: valamivel elérem, hogy közel férkőzhessek hozzá, ahol elhívhatnám sétálni vagy fagyizni vagy bár hova, és beszélgetés közben pedig bevallanám neki, hogy már nagyon régóta tetszik nekem, csak nyuszi voltam lépni és most kihasználva az alkalmat...stbstb

Ez működne szerintetek?


2010. júl. 24. 00:43
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Elég valószínű, hogy ez működne. Ki elött égetnéd magad le? Csak nem akkora ribanc, hogy úgy koptatna le, hogy mindenkinél lejárasson. Ha meg akkora, akkor ugyis mind1. Legközelebb ülj mellé a buszon. Kezdeményezz beszélgetést a buszon, vagy iesmi.
2010. júl. 24. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Én msnen kérdezném ha igy élőbe nem mered am meg amit mondtál enm rossz ötlet csak ne mindenki előtt mondd ezt el neki kicsit kínos lenne:D
2010. júl. 24. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
A fagyira meghívás jó ötlet.Az ömlengős "bevallásokat" mellőzném.
2010. júl. 24. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

ne ess abba a hibába amibe én estem...3 évig tetszett az egyik évfolyamtársam, nyuszi voltam lépni, hogy nehogy leégessem magam az egész suli előtt...most nyáron elterveztem hogy majd szeptemberben megszólítom, és hopp, most lett barátja:S úgyhogy örökre buktam...és kínozni fog az érzés mert minden nap fogjuk látni gymást:S


neked azt ajánlom, ahogy alkalmad adódik , lépj...menj oda hozzá, és beszélgessetek....vagy kérdezz meg valamit, mennyi az idő vag ybármi baromságot....és n siesd el, először kérj tőle msn-t beszélgessetes sokat, majd kérj találkát..ha elutasít, legalább l tudod zárni....de ne halogasd, mint ahogy én tettem mert örökké bánni fogod:(

2010. júl. 24. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Nem, nem ribanc, legalább is én nem annak nézem. Külsőre egy teljesen átlagos lány, persze azért csinosan öltözik,de hát annyikell. Szóval nem az a tipikus plázacica. És annak ellenére,hogy csak egy átlagos lány, az arca nagyon megfogott, mert olyna, de olyan szép az arca,főleg,ha szemüvegben!! Váááá! :$ <3 Haverok szerint nem valami szép,de őket meg letojom. Már csak egy nagy adag önbizalom kellene nekem, hogy meg merjem szólítani!
2010. júl. 24. 00:49
 6/12 anonim ***** válasza:

[link]

Csak azért,hogy legyőzd a tétovázást:).

2010. júl. 24. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Mondták már nekem, hogy ne halogassam, mert még megelőz valaki, de véletlenül azt is megtudtam a lányról, hogy nem nagyon jön össze neki egy pasi sem...persze ez nem azt jelenti, hogy nem is előzhet meg senki. DE! Annyira félek kezdeményezni, mikor meglátom teljesen zavarban vagyok, félek, hogy ha megszólítanám csak össze-vissza baromságokat beszélnék és elésnám magam előtte. :S
2010. júl. 24. 00:52
 8/12 anonim ***** válasza:
az msn az jó ötlet lehet, ha félénk vagy. v esetleg közösségi oldalon írhatnál neki levelet, h már régebben észrevetted, és tetszik neked, lenne e kedve ismerkedni, beszélgetni (psze ezeket frappánsan írd le neki az NÁLAM beszokott jönni) 19L
2010. júl. 24. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Az msnnel az a gáz, hogy nem vagyok fent közösségi portálokon, tehát sem levelet nem tudok neki küldeni,sem bejelölni ne tudom vagy akármi. Az msn címét azt tudom, viszont kicsit érdekes lenne a számára, hogy honnan tudja egy olyan valaki, aki nincs fent azon a közösségi oldalon, ahol ő kiírta az msnjét. :S
2010. júl. 24. 00:58
 10/12 anonim ***** válasza:
nagyon helyes válaszok! :) az msn tényleg jó ötlet!!! vagy próbálj hozzá közel férkőzni pl.: ha van közös haverotok beszélj vele ,hogy fussatok össze valahol aztán beszélgettek msn címet kérsz ott még többet beszélgettek aztán már buszon alap lesz :) ha meg nem akar téged akkor azt észre fogod venni sok szerencsét :) 15/F
2010. júl. 24. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!