Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ez mennyire kellemetlen helyzet?
Figyelt kérdés
Az első randin csak egy pohár italt ittunk meg, ekkor nem ajánlottam fel, hogy fizetem a felét. A következő randin egy kis kajáldába hívott meg, a helyszínen derült ki, hogy zárva van. Ismertem a környéken egy hasonló kaliberű helyet, végül oda mentünk. Láthatóan nem ízlett neki az étel, elég kellemetlenül éreztem magam emiatt, hiszen az én ötletem volt. Természetesen felajánlottam, hogy fizetem a részem ebben az esetben. Némi szerencsétlenkedéssel a pincérrel ez sikerült is. Harmadik randin ismét megpróbáltunk elmenni az előzőleg zárva lévő helyre, ezúttal nyitva volt. A fizetéskor derült ki, hogy nem lehet kártyával fizetni (nem jelezte a randipartnerem előre én pedig nem néztem utána), nálam meg csak kevés kp. volt, ezt tudtam odaadni a srácnak, ami nem fedezte az én részem. Elég kellemetlenül éreztem magam.
Harmadik randin ha komolyan gondolja akkor azért már illett volna felajánlania, hogy ő fizet. Én sem vagyok ez a meghivatom magam kategória sőt zavar de azért 3. randin már elővehetné a lovagi énjét ha már megvolt a teszt és szeretne is tőlem valamit. Ne érezd rosszul magad, érezze ő rosszul magát.
2020. febr. 3. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
2/7 anonim válasza:
Személy szerint nem szeretem az efféle osztozkodást a helyszínen, már ha ígéretes a partner. Egyszer ő, egyszer én fizetek.
Az hogy az első randin nem ajánlottad fel, nem gond szerintem.Én fel szoktam, de kinek mi.
A második randin fizettem volna az egészet.
A srác helyében pedig a harmadikon nem fogadtam volna el a kp-t.
Szerintem hívd meg most akkor te valahova, mondjuk cukrászdába, vagy biliárdozni és fizess te, ha úgy érzed megér még további találkozókat az egész.
2020. febr. 3. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
3/7 anonim válasza:
Szerintem se erezd kellemetlenul magad . Ugy gondolom ahogy az elso irja . Foleg ha nincs nalad annyi kp,mondhatta volna hogy meghivlak... legkozelebb meg fizettel volna te ..
2020. febr. 3. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
4/7 A kérdező kommentje:
Az első randin azért nem ajánlottam fel, mert alapvetően egy 500 Ft.-os italt én sem sajnálok senkitől. Ha ittunk volna még egyet, azt valószínűleg én álltam volna.
2020. febr. 3. 20:13
5/7 anonim válasza:
Szerintem nem kell izgulnod miatta, a randik amúgy jól sikerültek?
2020. febr. 3. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
6/7 A kérdező kommentje:
Hááát így visszagondolva, nem mondanám jónak a randikat. Azóta már egy nagyon jó párkapcsolatban élek, ahol a randikon sem volt kétely, mindig minden flottul ment.
Egyébként még egy randit ért meg a dolog, ami egy közös főzés volt. Nálam volt a főzés, megvetette velem a drága hozzávalókat, ő pedig hozott egy kis rizst... Hozott nekem csokit, amit megbontott és a felét adta oda. Ezt már furcsálltam. Hozott filmet is, ami annyira depresszív volt, hogy utána sírni lett volna kedvem. Majd az apja haláláról mesélt, ezután szexelni akart volna, de benyögte, hogy egy kicsit aszexuális, de ő próbálkozik. Nehezen hittem el, hogy ilyen létezik. Nagyon nehezen tudtam neki korrekt módon elmondani miért nem találkozunk többet.
2020. aug. 16. 20:09
7/7 A kérdező kommentje:
Bocsánat, már keverem a dolgokat. A csokis eset az előző randin volt, az utolsóra is hozott, amit beraktam a hűtőbe, meg is feledkeztem róla. Utólag szóvá is tette, hogy azt amúgy kettőnknek hozta... :D
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!