Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volt életetek eddigi legkínosabb randiján?
a csávó 30 kilóval több volt, mint a képen, amit küldött, eléggé sokkoló volt... meg ocsmány szappanszaga volt.
rosszullétet tetettem, közben rosszul is lettem, hazamentem. persze aztán próbált emailben manipulálni, erőszakoskodni még...
Egy nagyon csinos, és jól szituált nő volt. Sok beszélgetés és chatelés előzte meg az első randit. Durván 2 hónapig nem találkoztunk élőben, viszont a videóhívás rendszeresen volt. Aztán mikor eljött a napja az első randinak, akkor szembesültem vele, hogy szegénynek az 4-5 foga is ki volt rohadva elöl.
Elég jól titkolta, mert mindig úgy mosolygott hogy ne látszódjanak a fogai, ez fel sem tűnt nekem. De a randi alatt élőben már nem tudta "leplezni".
Eléggé lesokkolódtam, mikor megláttam. Egyrészt sajnáltam mert a genetika jól kibäszott vele, másrészt 27 évesen azért illő lenne (főleg hogy megtehette volna) a fogak ápoltságára energiát és pénzt fordítani.
Durván beszédhibás volt, alacsonyabb jóval,
mint amit írt. Még ezt is elnéztem volna, de aztán kritikus megjegyzéseket tett a külsőmre, ja hát neki az ilyen testes alkatú nők nem jönnek be (170 cm voltam 58 kiló) miközben én mosolyogva néztem el, hogy egy ép mondatot alig tud kinyögni), végül felajánlotta, hogy elvisz autóval "egy körre" (gondolom dugni). Mondtam, hogy nem. És csodálkozott...
1. Eljött a pasi az első randira, kiderült, hogy hazudott a magasságáról, fél fejjel alacsonyabb volt nálam. Sörszagú volt a szája és elöl pár foga rohadt. Nagyon kellemetlen volt az egész, látta rajtam, ezért utána már nem mert keresni.
2. Egy gyrososhoz bementünk enni, extra adag hagymát kért rá. A végére elfelejtettem,hogy még rágót sem vett be, megcsókolt. Majdnem behánytam,olyan hagymaízű/szagú volt, többet nem találkoztunk.
3. Kisgyerekes apukának egyszer adtam esélyt (amúgy nem kezdenék gyerekessel). Első randi közben 2x hívta az exe,hogy a gyerek éppen pukizott és hasonló kaliberű dolgok. Messengeren is folyamatosan írogatott neki, azt is megnézte többször. Többet nem is találkoztunk...
4. Régebbi ismerőssel beültünk egy étterembe vsaorázni, a hely tele volt. A srác 1 órán keresztül ecsetelte,hogy nekem nem kell dolgoznom, el akar tartani . Szerinte egy nőnek ambíciózusnak kell lennie,de otthon is kell ülnie. Wtf? A körülöttünk ülők kb fizetett randinak néztek engem... le lett rázva hamar a pasi.
5. Szintén hazudott a magasságáról, de ő már vállig ért nekem. 10 kilóval kevesebb is volt, nagyon kisfiús alkat. Kiderült,hogy 27 évesen még anyuci apuci tartja el és velük jár hármasban nyaralgatni.
Ennél sokkal több kínos randim volt, sajnos sokáig voltam szingli.
De a legkínosabb mind közül:
30 körüli jól szituált vállalkozó pasival beültünk egy koktélra. Nagyjából 20 perc beszélgetés után feljött a Biblia és vallás téma. Elkezdte magyarázni,hogy ő megtérült és nekem is javasolja a hívő életet. Aztán egy fél órás hittérítés következett, amiben elővett egy prospektust is a kabátjából.
Alig tudtam lerázni, haza akart kísérni. Aztán valahogy sikerült. Késő este már kaptam az üzeneteket,hogy nagyon jól érezte magát, szeretne még többet találkozni. Én megírtam neki,hogy ateista vagyok, amit élőben féltem elmondani, annyira vallásbuzgó volt és nem akartam veszekedést. Erre azt mondta,hogy amúgyis kíváncsi egy ateista-vallásos kapcsolatra. Azt is mondta,hogy a szívem mélyén biztos,higy hívő vagyok,majd ő kihozza belőlem. Mondtam,hogy szerintem egyáltalán nem működhet. Akkor próbálta erőltetni,hogy legyünk barátok,kiránduljunk együtt. Annyira lerázhatatlan volt,hogy le kellett tiltanom facen meg a társkeresőn is. Aztán rájött és elkezdett SMSeket írogatni, hogy mekkora szemét vagyok hogy letiltottam, és Biblia idézet 'disznók elé csontot nem vetünk'vagy vmi ilyesmi. Napokig jöttek az ilyen smsek,egyre sem válaszoltam. Egy idő után feladta. 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!