Milyen volt életetek legrosszabb randija? :D

Korábbról felszínesen ismertem a srácot, aztán elhívott, gondoltam, egy próbát megér. Hétfői napon hívott el, szombatra volt megbeszélve a találkozó, és a kettő közti időszakban eléggé elkezdett rám akaszkodni, én meg már csak azért is elmentem, mert kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kisülni (nyilvános helyre beszéltük meg a találkozót, úgyhogy nem tudott volna bántani). A randi folyamán:

- egy percen keresztül látványosan halkítgatta a telefonját, miközben többször bejelentette, hogy ő ezt így tartja fontosnak meg korrektnek (oké, úriember vagy, értjük)

- többször elérzékenyülve megköszönte, hogy "igent mondtam", így, ezekkel a szavakkal (haver, nem házasodtunk össze)

- azonnal közölte velem, hogy házasságot és gyerekeket akar (Persze, ezt fontos dolog megbeszélni, de első randin?)

- amikor szóba kerültek a hobbik, teljesen lekezelően mondta, hogy hát, én a betegségem miatt (jellemző némelyekre a fényérzékenység) biztosan nem hallhattam még a videojátékokról (ezt nem szükséges kommentálnom)

Aztán amikor vége lett az egésznek, és mondtam, hogy nem szeretném megismételni, Fluimucil Ábelt megszégyenítően kérdezgette, hogy "De miért?", aztán kijelentette, hogy szerinte ennyi idő alatt nem ismerhettem meg annyira, hogy jogom lenne ezt így kijelenteni, aztén közöltem vele, hogy szerintem meg de. :D

# 6

Okosnak gondolod magad, lehet az is vagy, de az érzelmi intelligenciád nem túl fejlett. Pont emiatt nem erőltetem a társkeresést. A legtöbb ember az ítéletei rabja, és képtelen elfogadni a másikat. Ha a másik egy kicsit már nem az igényeinek megfelelően viselkedik, akkor egyből lekoptatja, eldobja, mint egy használati eszközt. Lehet, hogy azt hiszed, hogy a másik nagyképűsködésből mond valamit, miközben nem is, ez csak a te projekciód. Belehelyezed a másikat a projekciódba, és elhiszed, hogy az ítéleted és a valóság azonosak.

Amúgy egyáltalán nem vagyok frusztrált. Már rég túltettem magam a frusztráción.