Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fordított ismerkedés - jó ötlet, vagy sem?
Nem igazán megy nekem ez az ismerkedés, kértem tanácsot már itt is, barátaimtól is (lányoktól főleg), és kaptam egy olyan ötletet, hogy mi lenne, ha odamennék egy lányhoz, bemutatkoznék, majd adnék neki egy kis kártyát vagy papírt, amin rajta van az elérhetőségem (pl. telefonszám), mondanám neki, hogy szimpatikus és szívesen megismerném, de nem teszem ki abba a "veszélyeztetett" helyzetbe, hogy ő mondja meg a nevét és a telefonszámát, hanem én, és rábíznám magam, hogy felhív vagy sem. Sajnos nem vagyok sem álompasi, sőt, de nagyon ritkán szemezek lányokkal, nem igazán vagyok szimpatikus, csak azoknak, akiknek bemutatnak, és elkezdünk - akár társaságon belül, akár kettesben - beszélgetni, ismerkedni.
21F
#2
Mondjuk abban az esetben más sem.
#3 miért nem?
Bizonyos körökben kompenzálhat pénzzel, jobb esetben pedig személyiséggel, ha azért egy fokkal szebb az ördögnél.
#6
Az első szerintem a végső szalmaszál, a második pedig sajnos nem igaz... Vagy csak akkor ha a másik fél még az ördögnél is rondább.
Borzalmas ötlet. Nem lelombozásként írom, hanem hogy megkíméljelek a pofonoktól. Nem ismernek, nem tudják ki vagy, két szót nem beszéltek, miért hívnának fel? Te ezután összezuhansz megint és annyi.
Te magad írtad le mi megy, jók is a visszajelzések, azt kell folytatni. Felejtsd el a párkapcsolatot egy ideig, amíg nem hozod rendbe magad, mert úgyis vége lenne hamar. Ismerkedj és csak barátkozz úgy, hogy bemutatnak neked embereket és FOLYTASD velük a kapcsolatot. Fejlődj szociálisan és rakd rendbe az önbizalmad. Beszélgessetek, járkáljatok el, szórakozzatok elvárások nélkül.
Köszönöm a válaszokat!
Igazából az arcom az, ami nem túl megnyerő (nem különösképpen csúnya, egyszerűen akiket megkérdeztem, mind ezt mondták), viszont fejlesztem magam, konditerembe járok, a testemet többé-kevésbé szokták dicsérni.
Tényleg picit furcsán jön le egy idegennek a dolog, de már tényleg ilyeneken kell gondolkodnom, hogy összejöjjön egy randi vagy ilyesmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!