Ha azzal inditanék 30 feletti nőknél, hogy szeretek főzni, mosni, takaritani, minden reggel olvasok, bármiről lehet velem beszélgetni, rendben vagyok lelkileg és hosszútávon jó társ (aság) vagyok, akkor gyakorlatilag nagy körben főnyeremény vagyok?

Papíron igen.

Mikor 35 évesen egyedül maradtam, akkor az ismerős csajok sirámai alapján úgy gondoltam főnyeremény vagyok, könnyű lesz ismerkedni.

- van normális, jól fizető munkám, normális karrierem, lakásom, kocsim (mert ugye mennyi az ingyenélő, mamahoteles pasas)

- van hobbim, lehet velem beszélni könyvről, elmenni színházba (egyedül is járok, nem a nő kényszerít), utazom, kirándulok, programokra járok (mert ugye mennyi a pasi, aki csak sör+foci+kanapé)

- sportolok, normálisan öltözködöm, bár nem vagyok egy Brad Pitt, de van hajam, fogam, nincs sör hasam (mert ugye minden pasas elhanyagolt, elhízott, etc).

- hosszú kapcsolstaim voltak, az utolsó 6 éves volt, tehát nem egy éjszakára gyúrok, igaz a 6 éves kapcsolat alatt nem lettem randi guru, biztos van aki jobban csajozik.

Nem húzom az időt, nagyon nem működött. Már 1-1 randit is alig bírtam összehozni, és folytatás is ritkán lett.

Papíron hiába én voltam a lány barátok szerint az ideális pasas, a valóságban a p’na bubusok, házas férfiak szeretőin státusza, vagy a gazdag, híres, jóképű herceg várása vonzóbb volt nekik.