Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen volt életed legjobb (első) randija?
Jó volt, bár mindent elcsesztem amit csak lehetett, ráadásul csóróbb voltam, mint most, még az utazásra is koldulnom kellett.
De attól még egy szép emlék marad, mindig is imádtam az az évszakot (kora ősz), azóta is, mert hiába történt azóta minden szar, szerintem akivel találkoztam már rég elfelejtett vagy én vagyok a "rossz emlék", de nekem attól még szép emlék maradt. Emlékeim, amiket magammal cipelek... eh.
Több randim már nem lesz ebben az életben, szóval be kell osszam a maradék 35-40 évre.
9 éve volt. Netes ismerkedés. Én még ilyen összhangot se élőben, se neten nem éreztem mint akkor. Olyan volt, mint amikor megtalálod a másik feled, mikor sosem fogy el a szó, mikor a semmiről is jó dumálni, úgy hogy képet sem cseréltünk. Mondtam is neki 1 hét chat/telefon után, az sem érdekel, ha esetleg nincs keze-lába, nekem ő akkor is kell :D
2 hét után taliztunk, ő 100km-re lakott. Taliztunk este egy Tesco parkolóban, hogy majd ott átülök a kocsijába és együtt megyünk valamerre.
Kicsit késett, ameddig vártam rá, leszakadt az ég, de iszonyatosan, villámlott, zuhogott az eső, én ott ültem a kocsiban az üres parkolóban és nagyon izgultam.
Aztán megláttam, hogy közeledik a kocsija, akkor már nagyon paráztam, mi lesz, mégiscsak, képet sem cseréltünk, ill csak én küldtem.
Megállt mellettem, kiszáltunk ès megláttam a legvonzóbb férfit, akit csak el tudtam volna képzelni magamnak.
Ahogy odalépett, annyit mondott"Szia Kedvesem" és megcsókolt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, mintha 1000 éve együtt lennénk. Ott csókolóztunk a zuhogó esőben. Életem legerotikusabb éjszakája volt, ennyit elmondhatok :)
Neten ismertük meg egymást, elutaztam hozzá Bp-re. A Margit-szigeten találkoztunk. Először kicsit feszengett, aztán feloldottam és jól éreztük magunkat. Csinált kaját, hozott plédet. Lelkiztünk, ismerkedtünk, estére pedig egymás nadrágjában járt a kezünk.
Össze is jöttünk, több, mint 2 évig együtt voltunk.
27 F
Nem tudok legjobbat de voltak nagyon klasszak, balatoni zenei fesztival, folyton osszesodrodtam egy szamomra jokepu gyonyoru sportos felsotestu sraccal, megfogadtam h ha harmadjara is szembejon,szoba elegyedunk.
Igy is lett, beszelgettunk, meselte h nem iszik sokat mert masnap atussza a Balatont. Kerdezte h megyek-e, mondtam h miert ne. Akkor mar kb 10eve egy karcsapast sem tettem, fogalmam sincs h bolinthattam ra.
Reggel felvett motorral, elhajtottunk egy furdoruhas boltig, vettem egy uszodresszt, atvitt a masik partra es elete legrosszabb idejevel (miattam) atusztuk a Balatont, mert 2-3oran at melluszasban atbeszelgettuk az egeszet.
3retegben hamlott le a bor az ezt koveto hetekben az arcomrol ugy leegtem, de olyan szep kerek bevallalos extrem randi volt:) megerte.
Az ország másik végéből jött el hozzám.Előtte már régóta leveleztünk, de az első találkozás ez volt.
Azonnal megpuszilt és minden tétovázás nélkül megfogta a kezem, szóval már a legelső találkozáskor kézenfogva mentünk haza, mintha már ezer éve ismernénk egymást. És tényleg mindketten úgy is éreztük. Igazából köztünk nem is volt ismerkedés, minden olyan ismerős és természetes volt. A találkozást azzal kezdtük, hogy megbeszéltük, mégsem két napot marad nálam, hanem egy hetet.Nagyon csinos, helyes srác volt, végtelenül kedves és közvetlen.
Nekem nem az számít, hol találkozunk, milyen körülmények között, hanem az érzések, az összhang és ez itt tökéletesen megvolt.
Egy bazi nagy ronda vagott viraggal kellet rohangasznom ...
Mozi majd vacsi es cipelhettem vegig a diszcsomaholasban
😡
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!