Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem becsül meg a párom vagy csak én dramatizálom túl?
Sziasztok
Egy viszonylag friss párkapcsolatról van szó, szűk 3 hónapja vagyunk együtt a párommal. Az első hónapban és az udvarlós időszakban minden happy volt teljesen más embernek mutatta magát mint amilyen egyébként, egy végtelenül kedves őszinte embernek ismertem meg de most teljesen az ellentétjét mutatja. Tehát a helyzet az, hogy mezőgazdaságban dolgozik elég sokat megy, gyakran fáradt ezért feszültebb is erre fogja ha nem úgy szól hozzám ahogy kellene. Próbálok könnyíteni a helyzetén ahogy csak tudok. Egyedül él vannak állatai amiket szintén ő gondoz elég sokat vagyok itt így mire ő haza érne én ezt a részét a munkájának élvégzem helyette (ami nem kis feladat fizikailag) hogy hamarabb
ágyba kerülhessen, de kb észre sem veszi, nem köszöni meg, ha valami még hiányzik nem megkér rá hanem utasít, felszólít, sokszor felemeli a hangját olyan szituációkban amikor semmi oka nincs rá..pl a mai reggelinél nem úgy tettem elé a kaját ahogyan kérte és ez máris ok volt a kiabálásra amin persze én oktalanul sértődöm meg..alapjaraton tényleg kedves és oda adó de mostanában inkább a rosszabbik énjét látom..próbáltam beszélni vele elmagyarázni,hogy mennyi mindent segítek és nem ezt érdemelném de mindig az van, hogy felhántorgatom a segítséget..tenyleg szívesen segítek neki de másképp nem tudom elmagyarazni, hogy mi bánt. Mindezek mellett még van 1 probléma a szex. Mindig minden áron szexelni akar és ha én nem akkor megsértődik. Örülök neki, hogy kíván de nekem nincs szükségem naponta 2,3 szexre..a veszekedéseket is nem megbeszéléssel hanem szexeléssel akarja megoldani.
Egyébként szeretem de úgy érzem túl friss ez a kapcsolat, hogy mindenáron meg akarjam menteni (már ha meg lehet) mit gondoltok?
Én 21/L párom 20/F
Pedig ott nem lesz jobb neki.
Látja a pasi hogy ki tudja használni.
Addig menekülj amíg még van hova. És csak remélem hogy szedsz fogamzás gátlot, vagy még a gyerekét is megszülheted és egész életedre hozzá kötöd magad.
Menekülj.
F40
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!