A párom önsajnáltatás folytat minden ünnepnél?

Van ő, aki szerint a gyermekkora maga a pokol volt, agresszív apa, karácsonyra mindig valami vackot kapott, de volt olyan is, hogy semmit. De imádta a nagyszüleit (akik vele éltek), milyen jó volt a karácsonyi közös süti sütés, a szülinapozás. Mennyire szeretett lejárni a közeli boltba játszani (pénzért...), bezzeg a mai fiatalok stb.

És vagyok én, aki sose kapott ajándékot, a családom csak akkor hív, ha pénz kell nekik, mély szegénységban éltünk évekig (kukából kiturkált 4 mérettel nagyobb ruhát, kikötött áram és víz), szexuális zaklatás mostohámtól, szintén agresszív szülők. Mindegy, tényleg nem ez a lényeg.

Minden ünnepkor (most volt a szülinapom), karácsonykor, húsvétkor vagy csak úgy random átmegy depressziós papagájba. Hogy neki milyen sanyarú sorsa volt, nem értheti meg senki, sejtelmem sincs mit élhetett át, milyen szerencsés vagyok a családommal (látta, hogy egyszer pofon csaptak és fél óráig ordibáltak velem, amikor elejtettem egy kanalat, ott is hagytuk őket, azóta se jártunk ott).

Néz maga elé elrévedve, miközben nekem mond ilyeneket, hogy nekem de jó sorsom volt, el vagyok kényeztetve, de ő... brühühühühühü.

És elegem van belőle, 1 hétig csinálja szünet nélkül, majd visszazökken. De ezt évente többször eljátssza, hogy az ő nyomora blablabla.

Mit lehet ennél csinálni? Nem fogom a saját gyerekkorommal példálózni - megtörtént, vége, nem emésztem magam miatta. De ő újra és újra felhozza magában, kinagyítja a problémát és kesereg rajta.