Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Én látom rosszul a dolgokat?
Párommal 2 éve vagyunk együtt. Fél évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Közös lakás, közös hitel. Mivel neki van egy megtakarítása, így azt beszéltük, hogy én a megtakarítás felével arányosan többet fizetnék majd a hitelbe. Nem volt ezzel semmi probléma.
Most kiderült, hogy neki még van pár hónapja a megtakarítást illetően, tehát csúszna a költözés. És itt jön képbe az anyukája és a tesója. Az anyukája mindkét fiának gyűjtött 1-1 megtakarítást.
Anyukája a tesojával azt mondta, oda adják most neki mindketten a megtakarítást, így meglesz a hitel, tud venni lakást, de CSAK Ő. Minden 100%ban csak az ő nevén lehet. Senki másnak semmit. Én ezen ledöbbentem, hisz nem így volt megbeszélve.
Ahova költöznénk, barátom ott dolgozik évek óta, most ingázik, így neki ott lenne továbbra is a biztos munkahelye valamint majd a lakás.
Nekem itt van ahol jelenleg élünk a biztos munkahelyem, lakásom még nincs.
Párom nem állt ki mellettem, hisz amikor az anyukája közölte ezt vele, ő elfogadta és közölte velem, hogy ő megy, és szeretné ha vele mennék és vele élnék.
Én teljesen megértem a szülei döntését, hisz nekem a megtakarításhoz semmi közöm, egy forintom nincs benne.
Én arányosan gondoltam a ház megoldását, ahogy kijön a hitel, nem fele-fele arányban..
Párom szerint az csak papír, kinek szerepel a neve tulajdonosként... Szerinte ez ugyanaz, mintha odaköltöznék egy olyan pasihoz, akinek már van egy lakása.
De az én meglátásom szerint ez lenne a közös kezdet és együtt építenénk az életünket.
Tényleg csak én vagyok az, aki nem látja ezt közös jövőnek és én látom rosszul a dolgokat? Neki van igaza és én max költözzek oda hozzá aztán ennyi? Úgy érzem ezzel a döntéssel nagyon nem biztos kettőnkben.
Kerdezo, tokeletesen ertem az allaspontod. Pont ezert javasoltam egy korulbelul jo kompromisszumnak mondhato tervet. Ha a baratod kerek perec kijelenti, hogy marpedig o a sajat lakasban fog elni, akkor az durva kompromisszumkeptelenseget jelent, es egyben a kapcsolat veget is. Itt nem az elbizonytalanodas a helyes lepes, hanem a satufek, hatraarc, es menekules.
Amit tennek a helyedben, leultetnem es szepen elmondanam neki, hogy ez egy fontos beszelgetes lesz, mert a kapcsolatotok jovo fugg ettol. Majd mondd el, hogy vagy kitalaltok valamit, barmit, vagy ennek vege. Ha ravagja, hogy az a lakas az ove es abban akar elni, akkor nincs mirol tovabb beszelni, vege. Ha gondolkodasi idot ker, 1-2 nap beleferhet, de minel tovabb tart annal jobban meg fogja viselni a koztetek levo, mar erosen erodalodott bizalmat. Ha 1 hetig sem tud a-t vagy b-t mondani, akkor megint csak erdemes lenne lezarnod.
Bar keves remenyt fuzok a happy endhez, ezert nem is szerencset, hanem sok kitartast kivanok.
43F
Itt nem csak az a gond, hogy a fickot nem erdekelte az, hogy mit beszeltek meg.
Nalunk hasonlo volt a szitu, a parom egyedul akarta felvenni a hitelt, es legyen a lakas csak az o neven. Mondtam neki, hogy ez fantasztikus, hiszen neki majd minden penze elmegy a torlesztore, stb. En meg alljam a nyaralasokat, kajat, mindent, aminek nem lesz nyoma? Szoval leszogeztem, hogy vagy kozos, vagy kilepek az eletebol. Kozos lett, jol dontottem. Egyebkent ha arrol lenne szo, ha mar valakinek annyi penze van, hogy most meg tudna oldani nelkuled, a kesobbiekben ki is tudna fizetni a reszed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!