Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Én látom rosszul a dolgokat?
Párommal 2 éve vagyunk együtt. Fél évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Közös lakás, közös hitel. Mivel neki van egy megtakarítása, így azt beszéltük, hogy én a megtakarítás felével arányosan többet fizetnék majd a hitelbe. Nem volt ezzel semmi probléma.
Most kiderült, hogy neki még van pár hónapja a megtakarítást illetően, tehát csúszna a költözés. És itt jön képbe az anyukája és a tesója. Az anyukája mindkét fiának gyűjtött 1-1 megtakarítást.
Anyukája a tesojával azt mondta, oda adják most neki mindketten a megtakarítást, így meglesz a hitel, tud venni lakást, de CSAK Ő. Minden 100%ban csak az ő nevén lehet. Senki másnak semmit. Én ezen ledöbbentem, hisz nem így volt megbeszélve.
Ahova költöznénk, barátom ott dolgozik évek óta, most ingázik, így neki ott lenne továbbra is a biztos munkahelye valamint majd a lakás.
Nekem itt van ahol jelenleg élünk a biztos munkahelyem, lakásom még nincs.
Párom nem állt ki mellettem, hisz amikor az anyukája közölte ezt vele, ő elfogadta és közölte velem, hogy ő megy, és szeretné ha vele mennék és vele élnék.
Én teljesen megértem a szülei döntését, hisz nekem a megtakarításhoz semmi közöm, egy forintom nincs benne.
Én arányosan gondoltam a ház megoldását, ahogy kijön a hitel, nem fele-fele arányban..
Párom szerint az csak papír, kinek szerepel a neve tulajdonosként... Szerinte ez ugyanaz, mintha odaköltöznék egy olyan pasihoz, akinek már van egy lakása.
De az én meglátásom szerint ez lenne a közös kezdet és együtt építenénk az életünket.
Tényleg csak én vagyok az, aki nem látja ezt közös jövőnek és én látom rosszul a dolgokat? Neki van igaza és én max költözzek oda hozzá aztán ennyi? Úgy érzem ezzel a döntéssel nagyon nem biztos kettőnkben.
U:I
És Rockarc pedig megint jót írt, miközben írtam, ugyanez jutott emellett nekem is eszembe: talán első körben albit lenne érdemes kipróbálnotok, én is ezt próbáltam elírni, hogy sok buktató lesz itt még, amit vagy meg tudtok oldani, vagy nem.. Túl nagy ugrásnak érzem ezt így a fentiekkel még a részetekről..
Én teljesen megértem amit mondtok, de neki ott 2 biztos dolga lesz, nekem 1 sem.
Mi van, ha nem működik és eleve rossz szájízzel lakom majd vele, plusz a jó munkám is elvesztem?
Érdekes kommentek nos én biztosan le leszek pontozva na de sebaj :)
A szülő óvja a gyerekét akár hány éves. Nyilván azt akarja hogy legyen egy saját háza ami az övé az ő nevén van senki másé hiszen ők adták a pénzt ez így szerintem alap hogy nem adják hozzá a neved. Ez számomra nem lenne sértő. Nem lenne jó ha egyszer össze vesztek. Akkor ki marad a házba vagy el kell adni? Stb stb. Azzal sem értem mi bajod hogy így költözz oda hozzá. Együtt fel lehet újítani be lehet bútorozni stb. Amit te veszel megtartod a számlát hogy az a tied szakításkor viszed ha úgy tetszik. Bár egyébként 2 év után én soha senkivel nem vennék közös házat és nem verném magam hitelbe plusz nem mondanék fel egy jól fizető munkahelyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!