Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bölcs dolog szakítani a párommal, ha nem akarja elfogadni, hogy nem fogok gyógyszert szedni és visszafogni magam?
Az az alap szituáció, hogy évekig pánikbeteg voltam, súlyosan szorongtam, alig bírtam kimenni a lakásból. A párom nem támogatott abban, hogy pszichológushoz járjak, végig azt mondta, hogy csak a gyógyszer fog segíteni, de én azt nem voltam hajlandó szedni. Nem támogatott a más fajta gyógyulási törekvéseimben, inkább kocsival fuvarozott mindenhová és mindent a fenekem alá tolt.
Az egyetemmel is eléggé megcsúsztam.
Tavaly, a diploma félévemben történt az, hogy az anyukámmal kettesben elmentünk az USA-ba. Előtte nagyon izgultam, hogy nem fogom kibírni a repülőutat, hiszen az egyetemre is alig vagyok képes bejárni, rettegtem, de végül a világlátási vágyam győzött, és belevágtam az utazásba arra alapozva, hogy semmi olyan nem fog történni az esetleges rosszulléteimből adódóan, amibe belehalok. A párom végig le akart beszélni az útról, hogy nem fogom bírni, és ahogy leszáll a gép, már vihetnek is a kórházba, az utazás előtti héten már kiabált is velem. Azzal is jött, hogy annyira össze fogok omlani, hogy megint elrontom az egyetemet és sose lesz diplomám. Elmentem, tényleg szorongtam az odafelé az úton, de ezzel együtt akkor eltört bennem valami, és azóta 99%-ban semmi bajom, mert úgy vagyok vele, hogy ha képes voltam 10 órát repülni és heteket eltölteni a Föld másik felén, és még jól is érezni magam, akkor kibírok már bármit.
Le is diplomáztam, miután hazajöttem és egyből utána szereztem egy 6 órás gyakornoki munkát. Elkezdtem keményen sportolni is és pszichológushoz is jártam kb. fél éven át, hogy véglegesen rendbe legyek téve. Tanultam relaxációt és kognitív terápiában is részesültem.
Most, pár hete megkaptam egy nagyon jó, teljes munkaidős állást, és a párom megint begőzölt. Nem akar elengedni dolgozni, de persze megmondtam neki, hogy nem tehet semmit. Azt mondja, hogy van beleszólása, mivel évekig ő tartott el. Pont ennek szeretném, hogy vége legyen, és örülök, hogy a kis gyakornoki fizetésem után annyit fogok keresni, hogy egyenlően ki tudom venni a részem minden költségből, kapásból 20 ezer nettóval többet fogok keresni a páromnál. Kompromisszumnak azt ajánlotta, hogy elmehetek dolgozni, ha elkezdem szedni az antidepresszánst, de nem mentem bele, majd finomította arra, hogy amint egyetlen pánikrohamot kapok, azonnal szedem. Ebbe sem megyek bele.
Előadta a dolgot apámnak is - akivel alapból rossz a kapcsolatom, és ráadásul nem tudott a pánikbetegségemről semmit-, és ő is kiakadt, hogy ha ezt tudja, soha nem engedett volna el Amerikába. Mondom xar ügy, hogy ő erről nem dönthetett volna, semmi köze hozzá. Rég nagykorú vagyok és édesanyám fizette az egészet. Azzal jött, hogy ők férfiak racionálisabban látják a dolgot, és felfogják ami betegség, nem úgy mint anyukám és én, akik hitre és reményre alapozva élünk. Azóta persze azt is hallgatom, hogy még a saját apám sem támogat, ébredjek már fel, hogy önáltatás, amit csinálok.
Már nagyon elegem van. Adjak ultimátumot, hogy vagy abbahagyja ezt, vagy szakítok, vagy egyből szakítsak? Már simán fenn fogok tudni tartani egy albérletet a fizetésemből, de édesanyámhoz is visszamehetek, ha szeretnék - elváltak amúgy a szüleim.
25/N
29/F
5 éve vagyunk együtt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!