Szerintetek se normális ha egy nő nem csinál semmit csak mert van egy kisgyereke?

Ismeretségi körben sok a hasonló korú gyerek. Azért ennyire dúrván egyik anyuka se hagyja el magát. Lehet ez a depresszió is.

Te és az ő anyukája nem ér rá a gyerekkel lenni, vagy más rokon pár órára feljön. Olyan valaki aki nem várja el, hogy vendégül lássák. Egyrészt párodnak lenne társasága, másrészt még valaki lefoglalja a gyereket addig párod legalább főzhetne. Még nagyi tologatja a babakocsiban a gyereket ( persze miután hozzá szokott a gyerek) addig lehetne porszívózni. stb

Két dolgot nem ertek:

Az ilyen nő miért vállal akkor gyereket, ha nem tud beleallni a helyzetbe? Én pontosan tudom, hogy képtelen lennék, ezért nem is tervezek családot. Akkor sem, ha emiatt megvet a társadalom és ujjal mutogat rám, mert kilogok a sorból.

A másik kérdésem pedig, hogy miért vettél el egy ilyen semmirekellő nőt, aki még főzni sem tud? Nem, hogy rád, de magára és a gyerekre sem...

Sajnos annyi ilyet ismerek, akik majd osszepisiluk magukat, hogy fel vehesse a fehér ruhát és paradezhassanak, meg elmondhassuk, hogy révbe értek. De háztartást nem tudnak vezetni...

Én ezzel nem tudok egyetérteni.

Nálunk 3 gyerek van a legkisebb 4 hónapos, 3 hetes kora óta dolgozom újra( olyan munka amit itthon is tudok csinálni a magam ura vagyok) minden nap főzök, hetente tőbbször takarítok,a gyerekeket iskolába, oviba hordom meg edzésre amikor Apuka 2 hetente külföldön dolgozik.

És e mellett még apukára is van időm.

Valami nagyon nincs rendbe, ilyenkor a legegyszerűbb a depresszióta fogni, persze lehet hogy úgy van, de én kétlem.

Én szombaton hazajöttem a kórházból a kicsivel Apuka pedig hétfőn indult külföldre dolgozni és egyedül voltam 3 gyerekkel mégse lettem depressziós pedig jól esett volna az első hetekben ha a párom mellettem van.

Ide csak a dagi nők járnak a férfiakat szidni :D

Otthon van gyes-en az asszonyka es elvarnak hogy hazaesve a munkabol, hazfelujitas mellett meg ugralja korbe a feleseget. Gratulalok...

Lehet, hogy tényleg depressziós. Mondjuk érthető, otthon van állandóan, sehova nem megy, nincs felnőtt társasága, te is alig vagy otthon.

Szerintem szervezzetek néha kimozdulós programot, a gyereket meg adjátok oda valamelyik nagyszülőnek vagy bébicsősznek.

Nos, az a helyzet, hogy pontosan érzem a helyzetetek és ilyenkor eszméletlenül örülök, hogy támogató párom, családom, barátaim, de még szomszédaim is vannak.

Én az első félévben a gyerek születésénél éreztem magamon, hogy depresszióba kezdek süppedni. Az állandó sírás, az itthon lét, a felnőtt társaság hiánya, közben pedig az átjáróház és mindenki a babára kíváncsi. Arra senki, hogy én, mint anya hogy vagyok és hogy bírom, mert valahogy természetesnek vesszük, hogy jól. Anyaság, öröm, boldogság. A világ legboldogabb emberének kéne lennem és és sosem voltam az. Néha nehezemre esett ébren maradni szoptatás közben és hányinger lakásra ért haza a férjem nap végén üres hűtővel, én meg csak ültem a fél perce alvó gyerekkel a karomban és potyogtak a könnyeim. Sok időbe telt, hogy tudatosan úgy tudjam formálni az életünket, hogy ne hibáztassam magam és megpróbáljam kihozni a legjobbat az anyaságból. Nem vagyok született anya, ahogy szerintem nagyon sokan nem azok és a férfiak nagy többsége el sem tudja képzelni milyen érzés otthon lenni egy kisemberrel, akit valahogy életben kell tartanod félretéve mindent, ami neked emberileg egy kicsit is fontos lenne.

Tudod ilyen lelkiállapotban, ha a férjem hazaért volna és nekiáll velem veszekedni, akkor nagyon nagyon rosszul éreztem volna magam. Ez nem segít, sokkal mélyebbre taszít egy nőt a depresszióban, hiszen nem csak úgy érzi, hogy anyaként bukott meg, hanem nőként, feleségként is.

Nekem hatalmas segítség volt, hogy a férjem az ilyen szitukban megcsókolt, megölelt, kivette a gyereket a kezemből. Engedte, hogy elmenjek lezuhanyozni és lelépjek valahova 1 órára. Akárcsak bevásárolni, feltölteni a hűtőt. És ez nekem is feltöltődés volt.

Sokat segített a kisgyerekes anyákkal való beszélgetés is a házban pl., vagy barátnőkkel. Ráébredni arra, hogy más is pont ugyanannyira megszenvedte, mint én. És sokat segített, hogy felhívhattam anyukámat, aki mindig megnyugtatott.

A férjem kérés nélkül fürdeti a gyerekünket heti legalább 5 nap, tök mindegy mikor és mire ér haza. Az az ő idejük. És szintén kérés nélkül pattan fel hozzá éjszaka, ha látta rajtam, hogy kimerültem és felsír.

Szerintem a férjem a támogató apák mintapéldánya. Sokan tanulhatnának tőle türelmet, odaadást.

A párod a közös gyermeketeket neveli, ami sok sok idő után az életben először csak a gyerekről szól. Az ő igényei megszűntek létezni. Légy megértőbb és próbáld más oldalról is nézni ezt a helyzetet egy kicsit.