Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már olyan kapcsolatod, ami lehúzott?
Sajnos volt, és sajnos nagyon szerelmes voltam, és csak utólag láttam. Olyanokat mondott pl, hogy én inkább ne pályázzak valamire, mert azt nem az olyanok szokták megkapni, mint én, hanem az olyanok mint ő. Igazi barom volt. Meg én is, mert alárendeltem magam, mindenben támogattam, és ő el is érte a célját, aztán kidobott, mint macskát.
Kiváló lecke volt.
Nem! Mindig törekedtem arra hogy én is és a partenerrm is jobb legyen
De ugy gondolom hogy az a kapcsolat ahol le húzzatok egymást vagy az egyik a másikat nagyon nem jo ha lehet akkor tegyetek ellene! De ha semmiképen nem tudtok tenni ellene akkor szakitani kell! Mert csak pazaroljatok egymás idejét energiáját fejlődési készségét
Volt.
Kiálltam mellette a családommal szemben, támogattam a karrierjében, én meg évek alatt szépen lemorzsolódtam.
Aztán elhagyott egy jóval fiatalabb, egyetemista lány miatt.
Elég vicces már így utólag összerakni ezt az egészet, az ember tudata beszűkül, nem látja át a jelen helyzetét.
Sajnos volt.
Soha semmi nem volt jó és mindig ismételte hogy semmibe nem vagyok jó és lusta vagyok.
28 éves létemre maximum az 50 évesek között nézzek szét mert egy 30 évesnek már öreg vagyok
9es: ennyi erővel a hajókba is felesleges motor meg kormány, feszítsük ki a vitorlát, aztán majd elfúj valahová a szél.
Az élet nem így működik. Célok kellenek (egyéniek és közösek), az elérésükhöz motiváció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!