Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
10 éves párkapcsolat, ami gyerekfejjel született és a felnőtt világban egyre több probléma jön elő. Ti mit tanácsoltok?
Közel 10 éve vagyunk együtt, 15 éves korom óta ő volt az egyetlen, de úgy érzem, hogy ami jó volt akkor, az most már nagyon kényelmetlen. Gondolok itt arra, hogy csak egymással, folyton együtt voltunk, közös "barátokkal" (egyikünk baráti társasága sem kedvelte a másikunkat, mivel már akkor is elhanyagoltuk őket), minden szabad percet együtt töltöttünk.
Sok problémánk van, de valahogy mindig túl jutunk ezeken, legtöbbször úgy, hogy valamelyikünk enged, de a másikat zavarja. Nagyon féltékeny és nem szereti, ha nélküle elmegyek bárhova. Ha mégis elmegyek, akkor folyton írogat és zsarol, vagy csak megsértődik és nekem kell engesztelnem.
Körülöttünk mindenki házasodik, vagy gyereket vállal, de engem ez egyáltalán nem vonz még. Én most végeztem el a jogi egyetemet, világot szeretnék látni, pénzt keresni, ő meg lakást akar és "nyugalmat". Ez persze nekem is fontos, de úgy érzem, hogy nem ez a prioritás. Az egyetem mellett is 2 évig dolgoztam, de nem takarékoskodtam, lakhatásra és arra költöttem, ami fontos volt nekem - ezt is mindig megemlíti. A munkám kapcsán többször megyek külföldre és nyilván sok férfi is van körülöttem, ő ezt nem bírja elviselni. Minden egyes alkalommal a telefonon keresztül könyörgök neki, hogy beszéljük meg a dolgokat ha hazaértem és ne telefonon akarjon szakítani.
Nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy nem tudom mit is akarok igazán. Az egyik pillanatban felfogom, hogy "nem vagyunk egy szinten" és szakítanék, a másik pillanatban meg nem akarom eldobni mindazt, amin átmentünk együtt az életünk majdnem felén keresztül. 25 éves vagyok, de úgy érzem ha szakítanék, akkor nem találnék mást és teljesen kétségbe esek. Sajnos visszajelzéseket sem kapok, hiszen aki ismer, tudja milyen a párom és még bókolni sem szoktak, pedig az átlagosnál jobban nézek ki, így az önbizalmam is 0.
Azt is javasolta, hogy váltsak munkahelyet, hogy ne kelljen utaznom és csak nőkkel foglalkozzak, de mondtam neki, hogy ez nem így megy, szerinte ez csak kifogás.
Ti mit tennétek a helyemben? 25 évesen, 10 éves kapcsolatot felrúgnátok a bizonytalanért? Az a baj, hogy ha mondjuk egy barátnőm lenne ilyen helyzetben, megkérdezném, hogy normális-e, hogy még vele van?!, de sajnos rólam van szó és én rettegek a változástól, a bizonytalantól.
Köszönöm előre is!
válasza: válasza: válasza: válasza:4-es válaszolóval értek egyet... Én 17 éves koromtól voltam együtt a pasival 25 éves koromig, első volt mindenben.
Imádtuk egymást, jól kijöttünk, de egy idő után a kapcsolat nem tett boldoggá, elfejlődtünk egymás mellől, nem voltunk egy szinten. Életem legjobb döntése volt, hogy otthagytam, ő még egy óriás gyerek, bulizni akar, iszik, nekem meg már boldog párkapcsolatom van, gyerekekkel. Sajnos van ilyen, hogy akármennyire szereted, nem megy a kapcsolat. Higyj a megérzéseidnek!
válasza:15-20 éves koromig voltunk együtt. Gyerekként hatalmas köd, aztán felnőtt fejjel jöttem rá, hogy teljesen más irányba tartunk. (Szintén jogot végeztem) Mindent megtiltott, ahol férfi társaság lett volna (okot féltékenységre soha nem adtam), hisztizett, ha menni akartam, így még osztálykiránduláson sem voltam, hiába mondták a szüleim, hogy ne legyek marha, én szerelmes voltam.
Teljesen kisajátított, még egy kólát se mehettem meginni a barátnőimmel, mert akkor napokig nem szólt hozzám, beleszólt abba, hogy mit veszek fel, még a rövidnadrágot se szerette, mert meglátják a combom, ne lakkozzam a körmöm, ne sminkeljek, ne vasaljam a hajam. Beleszólt az iskolaválasztásba, soha nem mentünk sehova, mert gyűjteni kell, stb...
Amikor pályaválasztásnál mondta, hogy úgyis hamar elvesz és nem megyek dolgozni, mert az én dolgom a háztartás és a gyerekek lesznek, kb akkor indult meg a lavina. Még két évet kínlódtunk, amikor végre szakítottam vele.
És tudod mit, az első időszak szép volt, mert tényleg olyan igazi gyerekszerelem volt, de egy örök életre bánom, hogy ilyen hülye voltam és ennyi időt elvesztegettem vele és nem tudok a kezdeti lila köd ellenére sem rá egy picit sem ezek miatt jó érzéssel visszagondolni.
Azóta lett egy szuper férjem és gyerekeim és a kapcsolatunk egyenrangú, olyan, amilyennek egy igazi kapcsolatnak lennie kell és nem alá-fölé rendelt.
Mindez történt velem úgy, hogy értelmes és a külvilág szerint még mindig szép nő vagyok, és rengeteg férfi szeretett volna udvarolni, amikor megtudták, hogy egyedülálló lettem, mégis hagytam magam évekig ilyen beteg módon kisajátítani.
Ha úgy érzed, ez már nem jó, ne vesztegesd az időd, párod ezer százalék, hogy lesz, ez ne tartson vissza.
Nekem az egyetlen plusz, amit ez a kapcsolat adott, hogy megtanultam, hogy milyen kapcsolatból meneküljek, de rögtön.
válasza:Köszönöm a véleményeket és én is így gondolom, csak ez a bizonytalanság szörnyű, hogy mi lesz utána... Nem vagyok-e már elkésve? Nem fogom megbánni? stb.
Egyébként már összeköltöztünk egy éve, én nem akartam annyira, de így döntöttem, mert azt hittem, hogy javulni fog a dolog és "bízni fog bennem", de ez a tökéletes példa, hogy ha valaki ilyen, akkor nem változik.
Sajnos én is tudom, hogy már elmentünk egymás mellett, csak nehéz kimondani.
válasza:Sajnos Te is és a 16:51-es hozzászóló is egy tipikus bántalmazó kapcsolatban vagytok. Attól, hogy nem jártok hetente "kötözésre" ez még az. Beteges féltékenység, kisajátítás, a másik élete, döntései felett rendelkezés, zsarolás, vádaskodás - ezek mind eléggé tipikus bántalmazói fogások. De ugyanígy nagyon árulkodó az is, hogy nincs önbizalmad, ez egy kötelező eredménye a bántalmazásnak. Az is, hogy rettegsz a jövőtől, az ismeretlentől. Egy bántalmazónak pont az a célja, hogy letörje az ember önbecsülését, kiszolgáltatottá, függővé tegye, lemarjon róla mindenkit, így a bántalmazott nagy valószínűséggel vele marad, hiszen nincs körülötte szociális háló, nincs, aki segítse, vagy legalábbis ő nem hiszi, hogy lenne, nem hisz magában sem, nem hisz a jövőben, viszont hiszi, hogy teljesen rászorul a bántalmazóra. A félelmeid forrását benne keresd, abban, ahogy viselkedik veled. Egyébként biztosra veszem, hogy ha egyszer ráhagynád ezt a bizonyos telefonos szakítást, akkor hazaérkezésedkor százas rózsacsokorral várna és onnantól még jobban magához akarna láncolni, nehogy véletlenül elszálljon a madárka...
Az ilyen nem változik. Ha ő nem nyitott az önismeretre, arra, hogy detektálja azt, hogy vele van a probléma, az ő féltékenykedése, kontrollmániája az, ami nagyon nem egészséges, akkor Te semmit nem tehetsz. Az egyetlen észszerű dolog, hogy magadra gondolsz és magadat próbálod menteni, nem egy ilyen kapcsolatot és még kevésbé őt. Őt egyedül önmaga tudná megmenteni, szakpszichológusi segítséggel...
25 éves vagy, az - már bocs - semmi. Még ha a drága bántalmazód áldásos működésének köszönhetően aggszűznek is érzed magad, legalább nézz körbe és lásd, hogy az emberek 25 évesen esnek ki az egyetemről és kezdenek egyáltalán nagyokat pislogni a világra. Hol lennél Te elkésve?
Ha nagyon nem tudod összeszedni az erőt, egy jó pszichoterápia Neked is segítség lehetne. A különbség kettőtök között, hogy a párodnak az egyetlen út lenne, de ő szinte 100%, hogy nem fogja igénybe venni, mert nincs önreflexiója egy szál se. Te pedig fontolóra veszed, ez látszik abból, hogy képes vagy elemezni a helyzeted és saját magadat benne.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!