A párom bàr nem mondta ki, de gyakorlatilag elhagyott. Mit tegyek ebben a helyzetben? Vegyem úgy hogy vège a kapcsolatunknak?

Kérdező, én is szülő vagyok, és tényleg, a gyerekünk betegsége (főleg rák) az valahogy annyira fejbe tudja verni az embert, hogy egyszerűen beszűkül a világ teljesen. Mi is végigéltük a férjem felnőtt lányával. Viszont én azt mondom, hogy ma már a rákos betegségeknél úgy van, hogy nem szőröznek, általában műtik, és vagy kell kemó és /vagy sugár, vagy nem kell. Nálunk nem kellett, tehát műtét után a lánynak semmi más dolga nem volt, mint hogy eljárjon 3 havonta a kontrollra. Két évig 3 havonta járt, most már félévente. Nem azt mondom, hogy egy diadalmenet, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy közben folyton rosszul van, ápolásra szorul, stb. Egyáltalán nem. Férjem lánya dolgozni jár (irodai munka), és amúgy meg éli az életet. (Férje van és ovis gyereke). Szóval Kérdező, most lehet, hogy nagy az ijedtség a párodéknál, amit meg is értek így az elején. De szerintem párod hamarosan azzal fog szembesülni, hogy nemigen van rá ott szükség, mert nem tud MIT segíteni. Kontrollra elviszi kocsival maximum, és meg is várja a vizsgálatot, de nem hinném, hogy napi szintű ápolás és ilyesmi kelleni fog. (Mondom ezt úgy, hogy az elején én is így lettem volna a saját gyerekemmel, hogy mozdítom a mobilizálható pénzemet, és megyek.) Meglátod, műtét után lenyugodnak a dolgok majd. (Ma már a rák amúgy sem halálos ítélet.)

De hogy a dolog gyakorlati oldalára is kitérjek, én most hagynám, max. megkérdezném, hogy a műtét mikor lesz. És műtét után kb. 2-3 héttel elhívnám egy kávéra a páromat a helyedben. Addigra szedd össze a gondolataidat, és beszéljétek át, hogyan tovább. Szerintem. (Most viszont hagyd még a hosszabb beszélgetéssel, szerintem teljesen más dimenzióban van ő, ami érthető is.)

Érezd át! A gondolat is szívszakító, a tudat hogy haldoklik a gyermekem!!!!!!! maradj karnyújtásnyira ha kellesz ott legyél.. nehéz, de ha szívből szeretitek egymást megéri...