Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Ti minek vélnétek egy ilyen levelet? Szánalmasnak, esetleg örülnétek neki?
Röviden, hibát követtem el ismét. Kiprovokáltam barátomtól a szakítást. Részben jogos volt ez a lépésem, mivel elhanyagolt. Másrészt rájöttem, hogy főképp csak a saját problémáimra fókuszáltam, és egyszerűbb volt Őt hibáztatni a saját dolgaimért. Szeret és én is nagyon szeretem Őt, szval nem az elmúlt szerelem/szeretet miatt történt ez.
A levélbe lényegében azt írtam le, hogy miben hibáztam, és beláttam, hogy jogosan viselkedett úgy ahogy. A másik felében viszont kiemeltem a gyengeségeimet, és a hibáimat, azaz, hogy sikerült felismernem, és bocsánatot kérek az ez miatti problémákért, amit okoztam neki. Amolyan bocsánat kérés is, de inkább az, hogy igaza van, belátok mindent.
Mondhatjuk azt is, hogy most a nő fut a férfi után. Ami ellen nincs problémám, csak nem tudom, hogy ez férfiaknak is jól esik-e vagy esetleg lenézendő dolog-e? Igen, visszaszeretném kapni, tudom, hogy nagyon elbaltáztam a dolgot, kérlek ezért ne küldjetek gyűlölködő priviket/kommenteket.
Tisztelettel és alázattal írtam mindent. Félretettem a saját érzéseimet és belepróbáltam képzelni magam, az Ő helyzetébe. Szerintetek van így rá esélyem legalább arra, hogy kibéküljön velem?
Attól függ mikor volt ez. Ha egyik napról a másikra, egyrészt nem vennélek komolyan, másrészt haragudnék rád azért, hogy ahelyett, hogy csak egy kicsi empátia kellett volna tőled, helyette minden szarral megterhelted a kapcsolatot és emiatt mi már kitörölhetjük vele a seggünket, mint pár, mert a kövi kapcsolataid lehet jobbak lesznek ezáltal, de mi csak egymás körül jojóznánk, amit egyikünk sem érdemelne meg. Én pl idővel megbékélnék, de vissza nem kapnál úgymond.
32/f
Még talán annyi, hogy ez egy fontos tanulság, amit le kellett vonnod és csak profitálhatsz belőle hosszútávon. Hiába haragudnék az időzítés miatt, szánalmasnak semmiképpen nem tartanám.
32/f
Maga a levél nem szánalmas, sőt ha tényleg Te hibáztál akkor igenis értékelném, hogy beláttad és bocsánatot kértél.
Hogy visszajönnék e az más dolog. A konkrétumokat nem ismerve nehéz megmondani. A történtekről függene. Attól, hogy volt e valami megbocsáthatatlan vagy olyan dolog ami nekem nem "fér bele"..
De maga a levél az okés..
Nőként én is könyörögtem,bocsánatot kértem és porig aláztam magam.
Én szánalmadnak éreztem,gyűlöltem magam.
Szerinte nem volt szánalmas,örült,hogy őszinte voltam
Erre nehez mit mondani, mert sok dologtol fugg. Az, hogy az ember onvizsgalatot tart, majd utana oszinten megirja, hogy mit hogyan latott, az nem luzer dolog, hanem tiszteletre melto.
Az mas kerdes, hogy ezek utan van-e visszaut. Fugg attol, hogy hol alltatok, amikor a szakitas mellett dontottetek, es azokat a problemakra, amik felmerultek, van-e mukodo terved megoldani. En azt gondolom, hogyha mar szakitasig jut egy kapcsolat, ott mar vege. Annak soha nem szabadna megtortennie. Az ujrakezdesekben nem hiszek.
43F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!