Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezzel elrontottam?
Összevesztem valakivel, akivel ugyan nem vagyok párkapcsolatban de elég intenzív helyzet. Tegnap írásban beszéltünk, és azt mondta, hogy ha nem vagyok megelégedve a mostani helyzettel, akkor kísérletezzek másokkal ha akarok, amíg kitalálom, hogy mit akarok. Azt mondtam, hogy nem tudom kitalálni, mert ő nem ad nekem semmi konkrétumot. Azt válaszolta, hogy akkor már lehet hogy tudom, hogy nem őt akarom, hanem valaki olyat aki mindenben nyílt és őszinte. Ez hirtelen nagyon rosszul érintett, ezért annyit mondtam, hogy 'ne menj el.' Ez nagyon hisztis fszság? Attól félek, hogy már eddig is túlságosan felvállaltam, hogy nagyon vonz engem, és így kevésbé fogom érdekelni. (Egyébként 99%-ban mindig ő keres először)
23/L
Mivel rád hárítja az összes felelősséget, és nem akar választ adni arra, hogy ő mit szeretne tőled, ezért csak szexre használ.
Valamint a port is rád veri, mármint hogy nem tudod eldönteni mit akarsz, így ez egy kényelmi helyzet számára.Az hogy ő keres mindig semmit nem jelent, csupán annyit, hogy fenntartja ezt a jelenlegi semmilyen lebegő állapotot, aminek köszönhetően szexhez juthat. Te pedig gyötrődhetsz magadban, hogy eldönts egyedül mit is akarsz,anélkül hogy tudd a másik félnek milyen gondolatai, érzései vannak irántad.Ami alapvetően nem normális,ha valóban csak rajtad múlna minden. Amint közlöd vele határozottan mit is szeretnél vele, ő majd ki fog hátrálni.
Nyilván, hogy ilyet ne mondjon...
De ha az ellenkezőjét mondja akkor azért szidják, mert "birtokolni akar".
Most tényleg csak egy kérdés: Mit kellene mondani? Néha az az érzésem, hogy minden lehetőség rossz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!