Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nagyim haldoklik a párom pedig rám sem bagózik, mikor elmondtam neki, hogy ez fáj itt hagyott. Mit kéne tennem?
A nagyim újra kelett éleszteni csütörtökön és azóta az intenzíven van viszont súlyos agykárosodása van és már csak gépeken tartják életben. A barátom péntek és szombat este munka után is ivott részegen hazajott és el aludt. Ma munka után mikor haza jött ki jött belőlem és elmondtam neki hogy nem lehet rá számítani, nem erre szakítanék a kapcsolatban a másiktól és, hogy csak egy Ölelésre vágytam ehelyett egy ittas embert kaptam és a napokban csak akkor láttam mikor befeküdt az ágyba. Úgy megsértődött hogy el ment itthonról és hozzá tette, hogy ő nem segített amiben tudott??(ja de.. Fel ajánlotta, hogy van 20 liter gázolaja öntsük bele bátyám kocsijába ha megyünk a kórházba, egyébként nem is nyúltunk hozzá) ez a segítsége? Egyszer sem vitt be a kórházba, csak munkából felhivott, hogy miujsag mamaval ez igaz. De engem nem nyugtatott meg nem ölelt meg csak jól berugott mindkét éjjel.
Azóta már hazajott de fent fekszik a szobába és egyáltalán nem kért bocsánatot.
Szerintetek ilyen emberre nagyon baj esetén mennyire számíthatok majd? Gondolom semennyire.. 🙁
meg is adtad magadnak a választ ezzel az elírással.
Nem hozzád való. Szakíts.
Lehet nem tudja kifejezni az érzéseit. Fogalma sincs mit mondjon, hogy kezelje a dolgot. Valószínű ezért viselkedik így. De ezt neked kell tudni, ha ilyen volt mindig is, akkor meg te választottad, nem tudok mit mondani rá. Próbálj meg beszélni vele. Én el se tudom ezt képzelni, mert nekem az lenne az első, hogy beszélnék a dolgokról, meg segítenék, ahol tudok. Tavaly én is átéltem, nehéz teher egy családtag elvesztése.
Ilyenkor dühít kicsit, hogy az ilyen trágya alakoknak van barátnőjük, engem meg levegőnek néztek a nők mindig is. Bocsi az offért, de az egómból ez kikívánkozott...
Nagyon sajnálom a nagyid, sok erőt kívánok neked. Tudom hogy borzasztó nehéz ez a helyzet.
A párod viselkedése nagyon gáz. Szemernyi empátiát nem mutat feléd. Ez alapján ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor sem fog támogatni, melletted állni. Hiába vagy kapcsolatban, valószínűleg egyedül kell keresztülmenned a gyász folyamatán. És valószínűleg más helyzetekben is hasonlóra számíthatsz tőle.
Próbálj beszélni vele, hogy mire lenne szükséged tőle ebben a helyzetben (ölelésre, kíséretre, arra hogy meghallgasson) és ha ebben még mindig nem partner, akkor már nem szeret. Gondolkodj majd el rajta hogy akarsz-e ilyen embert magad mellé, vagy csak az idődet vesztegeti.
Most szenteld az időd nagy részét arra, hogy méltóképpen el tudj búcsúzni a mamádtól, a "szemetet" meg ráérsz később is kidobni.
Emlékszem, amikor a mamám haldoklott, én a szomszédomra jobban számíthattam, mint te erre a férfira.
Nem viccelek, egy héten keresztül minden nap hozott nekem vacsorát, mert nem volt időm főzni, és ott is maradt beszélgetni annak ellenére, hogy azelőtt nem voltunk olyan közeli barátok.
Azt meg nehogy már megpróbáljátok itt bemagyarázni, hogy még kérdező párja az áldozat, mert szegény férfi nem tud megbirkózni azzal, hogy érzelmileg támogatnia kéne a párját, ráadásul lehet, hogy kérdező óvatlanul megbántotta a kis érzéseit. Egy felnőtt emberről beszélünk, nem egy kiskamaszról, akit még akkor is óvni kell, mikor te szenvedsz, különben hisztit rendez...
Annyit tudok tanácsolni, hogy vigaszt inkább a családodnál, és a közeli barátaidnál keress, vele pedig ne is foglalkozz. Ne legyenek elvárásaid felé, és ne is veszekedj vele. Az alap, hogy egy ilyen ember nem hosszútávú kapcsolatra való, és nem megbízható (MÉG AKKOR SEM, HA NAGYKEGYESEN KÉSŐBB BOCSÁNATOT KÉR!!) de kidobni ráérsz majd az események után, amikor már nem lesz ilyen kaotikus az érzelmi világod. Most foglalkozz magaddal és a mamáddal.
És végül én is csak annyit tudok mondani, hogy kitartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!