Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ekkora probléma, hogy nem dolgozom?
Évekig dolgoztam, aztán összeházasodtunk a férjemmel, és úgy alakult, hogy közel egy éve itthon vagyok, nem tudom, még meddig. Talán maximum egy évig, de lehet, csak őszig.
Nincsenek anyagi gondjaink, jól keres.
Nem szoktam magyarázkodni senkinek, nem tartozik másra, csak kettőnkre.
Mégis egy alkalommal, amikor a párom egyik lány haverja átjött, és kicsit szétnézett a lakásban, megjegyezte, miből van nekem két pár szandálom, mikor nem is dolgozom.
Kicsit megütköztem. Egyrészt az egyik szandálom már négy éves, ezt a nyarat még talán kibírja, az egyik pánt sajnos kiengedett kicsit. A másik most lesz két éves, semmi baja. Amugy csak abból az egyszerű okból van kettő, hogy az egyik fehér, a másik meg fekete.
Illetve ugyanez a lány, amikor mi voltunk nála, egy alkalommal elküldött a jó fenébe, mert hogy én nem tudhatok semmit az életről, mert én csak kitartatom magam (ez a szandálos eset után volt).
De máshonnan is kaptam már hasonló megjegyzéseket.
Illetve amikor dolgoztam, az egyik lány a baráti társaságból azért szólogatott be (hogy bezzeg neki nem kell), most hogy nem dolgozom, azért. Mert ugye ő korábban se dolgozott, sose akar, de én nem vagyok
ő, szóval...
Néha komolyan úgy érzem, hogy valamit nem jól csinálok.
Jóval kevesebbet költök magamra, mint amikor dolgoztam (pedig most jobban állunk), mégis néha úgy érzem, hogy igaza van, aki beszól.
Az első diplomámat csinálom nappalin, meg a háztartást otthon, de ez most nem lényeges, hisz egyik se hoz be pénzt.
(Alkalmi munkáim vannak ugyan, amikor ráérek, de az nem számít)
Ne foglalkozz velük. Irigyek, hogy nappali tanulsz es tudsz csak a tanulásra koncentrálni.
A lány haver pedig ostoba vagy inkább direkt bántani akart. Nincs véletlen oda a férjedért?
Szia ! Ne törödj az ilyen emberekkel akik itt is irtak neked! NEM MUSZÁLY DOLGOZNOD! itt a gyakorin kik ezek a nyomorult emberek hogy megmondják hogy dolgoz vagy nem .
A másik kis szuka pedig irigy talán azért mert tetszik neki a pasid ,figyelj rá a pasidra mert férfi-nő barátság nem létezik . Vegyél egy új cipőt és mutasd meg a csajnak hogy fájjon hogy olyan szerencsés vagy hogy egész nap othon lehetsz és a párod eltart.
Igen is jobb othon "dögleni"mint dolgozni ha megengedhetjük magunknak!!!
Miért nem azt csinálod?!
Igaza van.
Lehet, én szenvedek fogalomzavarban, de tudtommal azt hívják kitartottnak, akit minden kötöttség nélkül szexért cserébe tartanak el.
Többek közt ezért sértő.
#22
Mondjuk, ha a háztartást teljes egészében te vezeted akkor háztartásbeli vagy ami egy külön foglalkozás.
Ha viszont nem, mert "majd a bejárónő" meg "majd étteremben eszünk úgyis", akkor más a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!