Szerintetek már nem szeret, vagy én vagyok akaratos?

Hogy önreflexív legyek, azért a saját hibáimat igyekszem javítani, próbálok elegendő teret hagyni a másiknak, betartani a mértéket, hogy ne fojtsam meg, bármennyire ragaszkodó típus vagyok. Azonban van egy szint, ahol már gyanús a párom viselkedése. Nagyon jó volt az elején, mindig együtt töltöttük az időnket, a családjával is viszonylag sokat voltunk együtt, beinvitált az életébe, és közössé formáltuk. Együtt éltünk, de sokat hibáztunk, én nagyon ragaszkodó voltam és depressziós is, ami miatt terápiára volt szükségem, neki térre voltunk szüksége és szakított velem. Viszont visszasírt mindent, hogy ő velem akarja leélni az életét. Én elkezdtem magamon dolgozni, hogy elegendő teret adjak neki, szétköltöztünk, függetlenedtünk, de folyamatosan úgy vagyok beállítva, mintha én lennék az egyedüli hibás. Tudom, hogy nagyon szerettem, és mindent együtt akartam vele csinálni, ami már káros volt. Ebből visszavettem, de most üresség van. Úgy érzem, kihasználja azt, hogy ennyi teret és időt adok neki. Egyszavas válaszai vannak általában, de amikor megkérdezem, van-e valami baj, akkor azt mondja, hogy nincs, és ne hisztizzek. Nem is nagyon kérdezem, csak akkor ha feltűnően gyanús a viselkedése. Fura váltás nekem, hogy együtt éltünk nagyon boldogan, most pedig oké, hogy távolságra van szükség, és arra hogy ne függjünk egymástól nagyon, de hahó, mégis együtt vagyunk. Csak szerintem nem normális az, hogy találkozunk egyetemen pár órácskára és megy a saját dolgára? Amikor szép idő volt, bejelentette, hogy milyen jó idő van, úgyhogy elmennek sétálni a családjával, és ez kicsit rosszul esett, mert tudom, hogy korábban legalább megkérdezte volna, hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Megértem, hogy a családjával is időt akar tölteni, de úgy gondolom, hogy így is elég sokat vannak együtt, kb mindennap átjár ebédelni, telefonálnak is, fbn is beszélnek sokszor, mert van a családjának egy közös chatablaka.

Igen van, hogy együtt alszunk, de akkor is általában olvas, vagy mással foglalkozik, velem kicsit van, ha van is, akkor úgy érzem, csak 1 óra elég neki ahhoz, hogy ölelkezzünk, ami szintén oké, viszont tegnap például utoljára csak este beszéltünk, és egészen mostanáig, azaz kb késő délutánig nem is jelentkezik.

Ha megkérdezem tőle, hogy mi a baja, és hogy próbáljunk kommunikálni, jobb ha egyenesen megmondja, mi sok neki, mert így implicit nem mindig jön rá az ember a bajára. Csak úgy érzem, ez már kicsit túl sok tér, nincs nagy viszonyítási alapom, ez az első komolyabb kapcsolatom (1 év), de úgy érzem, valami nincs rendjén. Alig mond nekem valami szépet, másrészt soha nem volt ilyen még, de megfigyelt egy csajt, akit szépnek talál, kiéreztem, és elmondtam neki ezzel kapcsolatban a félelmemet, ő pedig mondta, hogy mindennél jobban szeret engem, de valamiért ezek a szavak üresek, ha a tettei nem ezt bizonyítják. Nekem egy kapcsolat azt jelenti, hogy élem a saját életemet, de prioritásom a barátom, szóval töltenék vele minőségi időt, és ha nem is naponta, akkor legalább cseten kommunikálnék vele, életjeleket adnék, vagy nem a családomat kérném meg, hogy etesse meg az állataimat, ha elmegyek pár napra, hanem a páromat. Nektek mi a véleményetek? Szerintem nem tudja eldönteni, hogy független akar-e lenni, vagy párkapcsolatban. Viszont az is lehet, hogy csak én nem tudok kielégülni soha, és nem tudom betartani a mértéket. Ezért írtam ki a kérdést, hogy szerintetek ez normális?

23/L