Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik kisbabával (6 hós) költöztek külön a párjuktól hogy bírták egyedül? Úgy tűnik menthetetlen a kapcsolatunk.
Kedves Utolsó !
Köszönöm szépen !
A párom már sokkal korabban szerette volna a gyereket. En azért vallaltam mert bennem fogalmazódott meg. Nyilvan az elsö gyerek után tudtam hogy a gyereket magunknak szüljük, jó esetben van egy jó társ hozzá.
2 hetes volt a babám amikor anyukam kórhazba került és 2 hónapos amikor meghalt. Igazából ö nem adott le a fix dolgaibó. Kb 2 hét volt hogy ő rá tamaszkodtam hogy bemehessek a kórhazba de akkor is megkaptam hogy en az ő idejével gazdalkodom. Na innentöl kezdve inkább mastol kértem segitséget. Es sorolhatnám. Kezdettől fogva kijelentette hogy ö marpedig a gyerekét nem viszi haza hamarabb mint eddig,azaz 8 óra. De mondom a gyerek mindíg menni akar valahova nem hazajöttek. Es én kezdettől fogva fúrdetek egyedül heti 4x. Császáros sebbel. Ezek azért melyen belémivódtak. Nyilván nagy törés anyukam elvesztése es próbáltam hónapokig menteni a menthetöt. Egyszerüen nem hajlandó beszélni. Nem hajlandó meghallgatni. Nem lehet megbeszelni vele egy problemát. Eddig ha ilyen előjött nem szolt hozzám pár napig és utana mintha mi sem.törtent volna. Én legyek csendben,ne piszkáljam ö meg csinalja a dolgait. És hozzateszem nem tart el.
Azért azt nem hiszem, hogy a terhesség előtt mindennek semmi előjele nem volt.
Ahogy leírod, igazából nincs szükséged tanácsra, mert 6 hónapja egyedülálló anyaként nevelsz két gyereket. Pont ugyanez lesz, ha elváltok, csak eggyel kevesebb emberre kell mosni meg főzni.
tizennégyes vagyok
Ha tudnék küldeni erőt neked, kedves Kérdező, küldenék!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!