Elégedetlen vagyok. Hiányolom a figyelmet, szeretetet. Azt hiszem tudom a megoldást, szerintetek is ez az?

Az utóbbi hónapokban valami mintha megváltozott volna.

Párom már nem tervezi a jövőt, gyakran érzem magam koloncnak magam, aki csak teher a másik számára.

Eddig jóban rosszban mellettem állt a párom, nap mint nap hangzatosan tervezte a jövőt - velem, mindenbe beavatott. Talán túlságosan is sok mindent mondott el, nem volt olyan véleménye, aminek ne adott volna hangot. Kereste a programokat, várta a találkozásokat, várta, hogy hazajöhessen hozzám, hogy megcsókolhasson, virágot, ajándékot hozott, jókat beszélgettünk.

Mindez karikacsapásra változott, már nincsenek szép gesztusok se szóban, se írásban, nincsenek romantikus elmélázások, nincs várakozás-vágyakozás a részéről. Odabújhatok hozzá esténként, de ha nem teszem ő nem tesz egy lépést sem felém. Csókot nem csak hogy nem kezdeményez, de az is ritka, hogy viszonozza. Szinte rám sem néz. Már nem fürkészi a tekintetem, mint az elején. Sőt szinte már semmi sem érdekli velem kapcsolatban.

Próbáltam vele erről beszélni, azt mondta fáradt, sokat dolgozik tényleg, de mindig sokat dolgozott, akkoris, mikor a világ legjobb nőjének éreztem magam mellette. Én is igyekeztem megadni neki mindent amitől ő A FÉRFInak érezheti magát.

Mit tehetnék?

Úgy érzem hagynom kéne, távolságot tartani, hátha észreveszi magát, de mi van ha ezzel csak méginkább távolodunk? Kicsit a vadászösztönére kellene hatnom talán, de hol az aranyközépút, ami még inspiráló?