Érzelmi biztonság bipoláris férfi mellett?

Mielőtt végképp átmennétek tisztelt Válaszadók személyeskedésbe... azt azért szögezzük le, hogy mindenkinek más-más az élete, élethelyzete és élménye... úgy általában is. Én pl. nem csodálkozom, hogy voltak pro és kontra vélemények is. Rendkívül különbözőek vagyunk még egyazon országban, sőt megyében is...

De, hogy a kedves Kérdezőnek elmondjam a véleményem:

Ha érzelmi biztonság egy bipolárisnak címkézett férfi mellett nem is nagyon valószínű, de rendkívül magas empátiával megáldott Nő esetében azért elképzelhető az együttélés. Ha el tudja fogadni teljes egészében olyannak, amilyen. Megjegyzem: nem könnyű... de nem lehetetlen.

A másik oldala a dolognak az, hogy képes lehet úgymond "egyenesbe tenni" a szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokba bocsátkozó, tévhitekkel terhelt "bipoláris" férfit az a nő, aki felvállalja ennek minden ódiumát.

Valóban igaz, hogy a legtöbb lelki szélsőség megnyilvánulása az nem betegség, csak egyfajta rögeszmés megnyilvánulás, megmutatkozni akarás, amely persze elmehet egészen a végletekig is. Mindez az EGO játszmája. Ugyanez elmondható jó néhány történelmi alakunkról is. Pl. Hitler sem volt a vége felé egészséges, hisz őrült gyilkolászásokba hajszolta népét. Ez is mindennek mondható, csak normálisnak nem. Nyert vele valamit? Ja, azt nyerte, hogy belekerült a történelemkönyvbe az összes rémtette, meg a neve. Emellett nagyot fejlődött a hadiipar. Vagy pl. a Vietnámi háború kiagyalói. Értelmetlen pusztítás, emberirtás volt a semmiért. Ez talán normális?

És még sorolhatnám hosszan... mennyi őrültség volt már ezidáig is a világban, de valahogyan mindig voltak, akik amellett tették le a voksot. És bizony sokat tanult, állítólag értelmes emberek. Aztán jóval később derült csak ki, hogy bizony "beteg" elméjük volt, mindamellett, hogy okosok, nagy tudásúak azért még lehettek.

De visszatérve... akire azt a címkét akasztják, h. bipolárisan viselkedik, igazából csak igen nehezen talál rá a helyes középútra, a mértékre. Ide-oda billeg a szélsőségek között. De ebben benne van az összes múltja, összes karmája pici gyermekkorától kezdve napjaikig amit kapott, ami benyomások érték és érlelték addig, amíg idáig nem jutott.

És valóban lehetséges kezelni gyógyszerrel, de lehet gyógyszer nélkül is. Csak úgy kissé nehezebb. Mert akkor az összes negatív karmáját felszínre kéne hozni, hogy át lehessen alakítani pozitív energiává. Rendkívül időigényes. Ráadásul egyedül nem megy. Kell hozzá a "páciens" akarása is.

Viszont leszedálni egy "beteget" zombivá, élő hústoronnyá leépíteni nem nagy kunszt. S akkor tényleg lehet belőle kezes-bárány. Mondjuk ember, az kevésbé...

Az ERŐ legyen Veletek!

Ahhoz éppen elég okos vagyok,hogy ne írjam le azt a szót,hogy "megakadájozni " de azért te ostobázol le engem :D

A munkámból adódóan rengeteg mentális beteggel kerülök kapcsolatba.Ahogy egy cukorbetegnek sem mondom,hogy ne szedd a gyógyszert vagy egy epilepsziásnak úgy egy skizofrén embernek sem fogom. Ezt csak egy felelőtlen ember teszi meg. Téma lezárva,csak olyanokkal lehet értelmesen vitázni aki ért is hozzá és nem a Szendi féle sületlenségeket nyomja,úgy hogy szikrányit sem konyít hozzá...

# 12

Rátapintottál a lényegre. Feldmár András pont ezt szokta felhozni példaként. A cukorbetegség egy valódi betegség, ki lehet mutatni a szervezetedben, és gyógyszert kell rá szedni, hogy ne haljál bele.

A depresszió hol betegség? Hol mutatod ki? Mi a biológiai háttere? Van pár viselkedésminta, ami alapján rád rakják ezt a címkét, de semmilyen kutatás nem bizonyítja, hogy bármilyen biológiai folyamat lenne a háttérben, ergo MIÉRT IS LENNE BETEGSÉG? Egy tudatállapot, egy lelki folyamat, amiből saját magad tudsz kimászni, egy JÓ terapeuta segítségével. Ha szeded az SSRI vagy alprazolám tablettákat kb. adsz a szarnak egy pofont, mintha a tályogos fogadra szednéd életed végéig a cataflam-ot, ahelyett, hogy kihúzatnád. Arra jó, hogy zombi legyél, semmi másra.

Téged is sodorhat olyan helyzetbe az élet, hogy valamelyik mentális betegség címkéjét megkapjad. Ha meghal valakid, és tovább van rossz hangulatod, mint amit a társadalom elvár tőled, máris rád sütik a PTSD címkéjét. Aztán majd ha kapod a megvető megjegyzéseket, hogy csak tömjed magadba a gyógyszert, nehogy bántsál valakit, meg kapod az orvosoktól a címkézést, hogy te beteg vagy, akit kezelni kell élete végéig, meglátod, hogy ez egyáltalán nem segít az állapotodon.

Utolsó, hozzászólnék én is, bár látom, már 10 napja nem írt senki.

"A cukorbetegség egy valódi betegség, ki lehet mutatni a szervezetedben, és gyógyszert kell rá szedni, hogy ne haljál bele.

A depresszió hol betegség? Hol mutatod ki? Mi a biológiai háttere?"

A biológiai háttere az, hogy az agyad nem, vagy csak korlátozottan termeli azokat a hormonokat, melyek a boldogságérzethez szükségesek. Mivel a pszichológia és pszichiátria nem ezeréves tudomány (ellenben az orvostudomány egyéb ágazataival) sokkal fejletlenebb, és nem tart ott, hogy egy vérvételszerű vizsgálat számszerű eredményeket adjon, mellyel aztán be lehet lőni a gyógyszerezést (mint az általad említett cukorbetegség esetén). Ettől függetlenül azonban ez nem egy embertípus, vagy egy viselkedési forma, hiszen a biológiai háttere ismert, a kezelése egyelőre kevésbé.

Sajnos a gyógyszerek gyakran baromi kellemetlen mellékhatásokkal járnak, amit leírtál, az igaz. Erre azonban én nem azt a megoldást javasolnám, hogy akkor dobjuk kukába az orvostudomány ezen fejlesztéseit, hanem pont azt, hogy kutassuk tovább, lehetőleg találjunk egy sokkal jobb megoldást arra, hogy az egyén normális életet élhessen, lehetőleg mellékhatások nélkül. Nagyon remélem, hogy a közeljövőben ez megvalósítható lesz.

# 15

Igen, csak nem mindegy, hogy melyik volt a kiváltó ok. Ha a hormonok miatt vagy depressziós, akkor igazad van, ha a depressziós gondolatok miatt lesz alacsony a szerotonin szinted, akkor nincs igazad, hiába van biológiai vonzata a dolognak. Ilyen a pszichoszomatikus betegségek, a kiváltó ok maga a lelki állapot, és nem fordítva.

Kedves Válaszadók!

#15, "...hormonokat, melyek a boldogságérzethez szükségesek." Nos, ha ilyen egyszerű lenne a boldogság tudatállapotának elérése, hogy elegendő mennyiségű hormonokkal azt el lehetne érni, akkor napjainkban mindenki/bárki boldog lehetne. Feltéve, ha rendszeresen beveszi a "hormonkezelő" piruláját. De, mint tudjuk, nem ilyen egyszerű a helyzet. Persze, Te most azt gondolod: - Nem, nem... félreértelmeztél, mert én nem azt akartam mondani, hogy csak a hormon-háztartáson múlik a boldogság, hanem azt, hogy a hormon-szint állapota alapvető előfeltétele a boldogság-érzet (-tudatállapot) kialakulásának. Ilyenformán már van benne igazság. Ugyanis amikor az ember teste (fizikuma) nem teljesen egészséges (pl. a hormon-háztartás felborult!), olyankor igencsak nehéz boldognak lenni. Ugyanúgy, mint amikor hasogat a fejed, vagy elvágtad az ujjad, ami fáj és vérzik... Olyankor épp nem a "boldog ember" fizimiskája jellemző rád... hiszen még az arcod is eltorzul a legtöbb erős fájdalom-érzet kapcsán. Viszont, ha épp nincs semmi fizikai bajod, betegséged... hormonjaid is helyükön vannak, még akkor sem biztos, hogy boldog vagy. Mert pl. lehetsz kegyetlenül (szerelemben is) csalódott ésatöbbi.

Ergo, a boldogság-tudat állapota alapvetően lelki tulajdonság, bár lehet neki fizikai (mint pl. hormonális) komponense is. És legtöbben azt hiszik, hogy kívülről jön, azaz a külső körülmények a felelősek a boldogságért. (az államforma, a kormány, a párom, a szomszédom, Anyám, főnököm, haverom, stb)

Íme egy régi rossz beidegződés (esküvő előtt): - Óhhhh, ugyan már Sárikám, ne aggódj már, ha hozzámész... majd a Józsi boldoggá tesz téged! - mondták Anyukák lányaiknak. Ami persze teljesen fars. Ugyanis NEM LEHET egyvalakit csak úgy boldoggá tenni. Hogy majd a Józsi elhatározza (vagy az Anyós kényszeríti) és boldoggá teszi Sárit! Miért is?

Mert a boldogság-tudat csakis belülről jöhet, tehát vagy jön (vagy nem jön).

Ha Sári elképzeléseihez Józsi cselekedetei passzolnak, akkor boldogságot érez. Ha viszont nem, akkor meg boldogtalanságot.

Na itt szokott megfenekleni egy kapcsolat, hogy ti. egymástól várják el felek, hogy majd a Másik teszi őt boldoggá. A házasságkötés legnagyobb tévhite. Ugyanis ez nem lehetséges. Az egyetlen, ami lehetséges... az a felismerés az Egyik részéről, hogy mi az, amit szeret (kedvel) a Másik, s azon igyekszik, hogy azt minél inkább teljesítse. S akkor a Másik úgy fogja érezni, hogy szeretve, imádva van az Egyik által. (Ez persze akkor jó, ha kölcsönös) Ez a fajta erőfeszítés leginkább a "szerelmes" ember felkorbácsolt tudatállapotára jellemző. Csak egy a bibi, h. a szerelem az idővel elmúlik.

S amit addigra már kezdett megszokni az Egyik, hogy kívánságai rendszeresen kielégülést nyertek a Másik által (sokszor igen feszített ütemben)... az módszeresen kezd alábbhagyni... aminek következtében egyre inkább úgy érzi Egyik, hogy a Másik cserbenhagyja Őt... s máris belép a képbe a csalódottság tudatállapota, amiről meg tudjuk, hogy a boldogság inverze, vagyis a boldogtalanság melegágya.

Hát akkor hogy is van ez? Elmondom, ha már idáig jutottam...

Aki úgy érzi, hogy a boldogságának tudatállapota csakis külső körülmények függvénye (államforma, vagyon-tárgy, szerelemes társ, stb.) azt boldoggá is, de boldogtalanná is lehet tenni. Mert pontosan a külső körülményeknek teszi ki önmagát, így tehát a külső körülmények teszik ezt vele. Amelyek ugye bármikor változhatnak ellenkező előjelűre.

Aki meg úgy érzi, hogy boldogsága csakis önmagán múlik, hogy ti. mit gondol a Másikról, a világ dolgairól... azt az embert nem lehet boldogtalanná, igaz... boldoggá sem tenni. Mert Ő maga képes rendelkezni ezen tudatállapota felett. Ezért lehet azt mondani, hogy belülről jön. De úgy is mondják: ura önmagának.

És hát persze létezik a kettő között ~tízezernyi átmenet...

Sokféle "bipoláris" létezik. Lehet olyan is, aki épp e-kettő véglet között ugrál, s ezért akasztották nyakába a címkét... Ha Ő ezt egyszer önmagán felismeri, nos akkor már el is döntheti, hogyan tovább. Ha akarja.

Elnézést, ha túl hosszadalmas lettem volna...

Az ERŐ legyen Veletek!

"...Ilyenformán már van benne igazság." - Lehetséges, hogy többet tudsz a dologról, mint én, nem állítom az ellentétét. A korábbi hozzászóló biológiai hátteret kért, arra reagáltam, de bevallom, nem látom át 100%-osan az agyi működés, a hormonok és a boldogság összefüggését (sőt, hozzátenném, nem csak én, jelenleg csak az ok ismert, a gyógyítását illetően nincs tudományos konszenzus).

"Viszont, ha épp nincs semmi fizikai bajod, betegséged... hormonjaid is helyükön vannak, még akkor sem biztos, hogy boldog vagy. Mert pl. lehetsz kegyetlenül (szerelemben is) csalódott ésatöbbi." - Ez viszont meglehetősen kevés rálátásról tanúskodik. A szerelem semmi több, mint a hormonok játéka... Szerelmi bánat alatt egyszerűen lehetetlen, hogy a "hormonjaid is a helyükön vannak".

"Ergo, a boldogság-tudat állapota alapvetően lelki tulajdonság, bár lehet neki fizikai (mint pl. hormonális) komponense is." - Ha tudományos szempontból nézed az ügyet, akkor olyan, mint "lelki tulajdonság" nem létezik, pontosabban nem jelent mást, mint egy agyi tevékenységet, ami a korábbi események, a külsőségek által meghatározott személyiségedből következik.