Miért kínzom saját magamat?

Van egy fiú, akivel osztálytársak voltunk gimiben. Idén érettségiztünk. Tetszett már 2-3 hónapja, de sose gondoltam komolyan h egyszer majd lépek felé. Aztán ahogy elkezdődött az érettségi felkészülési szünet rádöbbentem h alig fogom már látni. Szóval elkezdtem ezerrel agyalni és kiöntöttem a szívemet az egyik barátomnak a dologgal kapcsolatban. És ő meggyőzött h nem veszíthetek semmit ah megpróbálom. Jóban voltunk mindig is, meg kedveljük egymást, mint haverok, de azért olyan közel nem álltunk egymáshoz szal tényleg nincs mit veszítenem. Bár soha nem mutatta h érdeklődne irántam úgy mint nő iránt. Lényeg h mire rászántam magam h beszélek vele addigra becsajozott. Akkor nagyon fájt a dolog mert kicsit beleéltem már magam. Azóta eltelt 2 hónap és rájöttem h semmi értelme nem lett volna összejönni, mert közben kiderült ő kb 30 én viszont úgy 200 km-re fogok költözni a jelenlegi lakhelyünktől, szeptembertől az egyetem miatt. Nagyon ritkán tudnánk így találkozni, plusz ő nyáron elmegy külföldre melózni. Tehát logikusan nincs mit bánnom. Mégis akárhányszor látom a szívem szakad meg és utána napokig csak ő jár a fejemben pedig tudom h reménytelen az egész. Akkor miért kínzom magam?