Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Normális, ha ilyen okokból...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, ha ilyen okokból már nem vonzódom annyira a páromhoz?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok, 6 éve vagyok együtt a párommal.

másfél évvel ezelőttig minden a lehető legtökéletesebb volt, kétségtelen volt még nekem akkoriban, hogy vele fogom leélni az életem. viszont azóta egyre inkább elkezdett zavarni, hogy ő tulajdonképpen nem igényli a szexet, ebből kifolyólag pedig csak nagyon ritkán kerül rá sor. ő mindig is ilyen ember volt, régen is csak akkor történt bármi ha én kezdeményeztem, nagyon kevés kivétellel, mert ő magától nem is kívánná ha én nem "könyörögném ki", de még akkor sem mindig. ő inkább az a fajta ember, aki mellé ha befekszem új fehérneműbe, megcsókolom és végigtaperolom közben, annyira hidegen hagyja, hogy a végén csak egy puszit ad a homlokomra és befordul aludni. nagyon sokat beszéltünk már erről, ő is megerősített abban amit én is sejtettem, hogy nem arról lenne szó, hogy csúnyának tart, csak egyszerűen ő alig igényli a szexet és ritkán indul be. tiniként is ilyen volt, csak akkoriban még kicsit nyitottabb volt ezekre, de utoljára kb. 18 éves korában volt rendszeres szexuális életünk, onnantól fokozatosan ritkultak az ilyen alkalmak. (ő most 22)

na most én emiatt egyáltalán nem ítélem el, nem tartom "cikinek" vagy kevésbé férfinak, nem erről van szó. csak sokszor elszomorít ez a dolog, úgy érzem én még nem tudok erről lemondani, hónapokat eltölteni nélküle, majd úgy véghez vinni egy aktust, hogy szinte már élvezni sem tudom azzal a tudattal, hogy ki kellett "erőszakolnom"... (nem szó szerint, sosem erőltetném rá.) az utóbbi 8 hónapban ha jól emlékszem 3-szor történt összesen, mert így, hogy látom mennyire nem kívánja már én sem kívánom őt annyira. ennek a hiányában inkább érzem a kapcsolatunkat testvérinek, mint szerelminek... illetve folyamatosan nyomaszt a bűntudat ha "olyasmit" álmodok, mert az ilyen álmokban általában nem ő van velem. pedig sosem csalnék meg senkit, előbb halnék meg, minthogy ilyesmihez folyamodjak. csak gondolom azért nem álmodok vele ilyesmit, mert a lelkem mélyén tudom, hogy az életben úgysem történhet meg és nem éri meg ezután vágyakozni.

próbáltam mindent úgy fogalmazni, hogy ne szépítsem a saját oldalamat, és hideggel-meleggel együtt reálisan felvázoljam a helyzetet. a kérdésem az lenne, hogy ez egy elfogadható indok-e arra, hogy úgy érezzem mégsem tudnám vele így leélni az életem, vagy ez az egész csak a fejletlen érzelmi intelligenciám bizonyítja?



2018. nov. 1. 13:16
 1/10 anonim ***** válasza:
89%

Pont emiatt szakítottam a barátnőmmel nemrég. Nem várhatja el senki tőled, hogy épp a felnőttkorba belépve már eleve egy szexuálisan kihűlt kapcsolatban tengődj. Én tizenx évvel idősebben fel mertem vállalni, hogy ez így nem elfogadható. Semmi gond nincs azzal, hogy nem akarsz szextelen kapcsolatban élni.



Add meg neki a lehetőséget, hogy változtasson, beszéljetek a problémáról. Lehet van oka, amiért nem kívánja veled a szexet. Én sem kívántam a barátnőmet, de mi beszéltünk erről sokat és az ő kezében volt a változtatás kulcsa, de fontosabb volt neki a komfortzónája, úgyhogy elváltak útjaink.


Van ilyen, nem a világvége ez. Szóval első lépés: kommunikálj a pároddal, adj neki esélyt, ha nincs változás, lépj.

2018. nov. 1. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
nálunk nem erről van szó, mert ő egyszerűen ilyen típus, mindig is ilyen volt. mielőtt megismerkedtünk akkor sem volt egy csajozós típus, sosem érdekelte annyira a dolog mint a legtöbb férfit.
2018. nov. 1. 13:31
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Semmi értelme nem volt idáig sem húzni ezt a valamit (férfi-női kapcsolatként ezt nehéz lenne aposztrofálni). Nem illetek össze egyáltalán, és ez soha nem fog megváltozni.
2018. nov. 1. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
77%

#1-es voltam.


Ha te 100%-osan meg vagy róla győződve, hogy ő ilyen típus és ezt te nem tudod elfogadni és boldog lenni, akkor mire vársz? Az idődet pocsékolod.

2018. nov. 1. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
De, ha már az elején ilyen volt ő, pont abban az időszakban, amikor a szerelmesek egész nap szerelmeskednének, ez nem zavart? Inkább lemondasz erről a csodálatos lelki, testi élményről, csak hogy együtt maradjatok? 19 vagy, még nagyon zsenge kor ez a lemondásokhoz. Nem azt mondom, hogy fűvel-fával csináld. Ez érdekes, úgy látszik habitus függő, én lassan 31 éves férfiként naponta 2-3 szeretkezést simán kívánok. 🙂
2018. nov. 1. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Egy kicsit komolyra fordítva a szót: Én egyik férfi ismerősöm / haverom szájából nem hallottam még azt, hogy ő nem kívánná a szexet.


Azt, hogy valami súlyos gond van a párkapcsolatával, ami miatt nem kívánja az asszonyát, annál inkább. De te tudod.

2018. nov. 1. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Èn már elhagytam volna,pedig a harmadik ikszben járok.Ez így ebben a formában semmikèpp nem normális dolog.Okè,hogy minden ember más-más vèrmèrsèkletű,de basszus,tèged abszolút nem kíván a saját párod!Ez elèg gáz,pláne ilyen fiatalon.
2018. nov. 1. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

13 évesen kedtetek el járni?

Uha. Hát még így is nagyon nagyon fiatalok vagytok. Szerintem lassan ideje elnegedni egymást.

2018. nov. 1. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Az álmaidra figyelned kell. Egy jókora elfojtás van benne. Nem véletlen éled meg mással a "jó élményt". Próbáljátok megbeszélni a pároddal nyíltan, őszintén a dolgokat.
2018. nov. 2. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Szia!

Mi lett a vége? Kiváncsi vagyok hogy 5 év távlatából hogy alakulnak ezek a kérdések.

jan. 21. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!