Normális, ha ilyen okokból már nem vonzódom annyira a páromhoz?

19 éves lány vagyok, 6 éve vagyok együtt a párommal.

másfél évvel ezelőttig minden a lehető legtökéletesebb volt, kétségtelen volt még nekem akkoriban, hogy vele fogom leélni az életem. viszont azóta egyre inkább elkezdett zavarni, hogy ő tulajdonképpen nem igényli a szexet, ebből kifolyólag pedig csak nagyon ritkán kerül rá sor. ő mindig is ilyen ember volt, régen is csak akkor történt bármi ha én kezdeményeztem, nagyon kevés kivétellel, mert ő magától nem is kívánná ha én nem "könyörögném ki", de még akkor sem mindig. ő inkább az a fajta ember, aki mellé ha befekszem új fehérneműbe, megcsókolom és végigtaperolom közben, annyira hidegen hagyja, hogy a végén csak egy puszit ad a homlokomra és befordul aludni. nagyon sokat beszéltünk már erről, ő is megerősített abban amit én is sejtettem, hogy nem arról lenne szó, hogy csúnyának tart, csak egyszerűen ő alig igényli a szexet és ritkán indul be. tiniként is ilyen volt, csak akkoriban még kicsit nyitottabb volt ezekre, de utoljára kb. 18 éves korában volt rendszeres szexuális életünk, onnantól fokozatosan ritkultak az ilyen alkalmak. (ő most 22)

na most én emiatt egyáltalán nem ítélem el, nem tartom "cikinek" vagy kevésbé férfinak, nem erről van szó. csak sokszor elszomorít ez a dolog, úgy érzem én még nem tudok erről lemondani, hónapokat eltölteni nélküle, majd úgy véghez vinni egy aktust, hogy szinte már élvezni sem tudom azzal a tudattal, hogy ki kellett "erőszakolnom"... (nem szó szerint, sosem erőltetném rá.) az utóbbi 8 hónapban ha jól emlékszem 3-szor történt összesen, mert így, hogy látom mennyire nem kívánja már én sem kívánom őt annyira. ennek a hiányában inkább érzem a kapcsolatunkat testvérinek, mint szerelminek... illetve folyamatosan nyomaszt a bűntudat ha "olyasmit" álmodok, mert az ilyen álmokban általában nem ő van velem. pedig sosem csalnék meg senkit, előbb halnék meg, minthogy ilyesmihez folyamodjak. csak gondolom azért nem álmodok vele ilyesmit, mert a lelkem mélyén tudom, hogy az életben úgysem történhet meg és nem éri meg ezután vágyakozni.

próbáltam mindent úgy fogalmazni, hogy ne szépítsem a saját oldalamat, és hideggel-meleggel együtt reálisan felvázoljam a helyzetet. a kérdésem az lenne, hogy ez egy elfogadható indok-e arra, hogy úgy érezzem mégsem tudnám vele így leélni az életem, vagy ez az egész csak a fejletlen érzelmi intelligenciám bizonyítja?