Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért változott meg?

Figyelt kérdés

5 éve ismerem a párom, ő akkor volt 27, úgymond agglegény volt, egyedül élt 20 éves kora óta. Mindig adott magára és a környezetére, ha mentem hozzá rend volt, tisztaság. Ő takarított, mosott magára stb.

Egyszer szakítottam vele (más miatt), közel másfél évig külön voltunk. Találkoztunk persze mint barátok, ismerősök. Megpróbáltuk újra, idén januárba össze is költöztünk. Mindketten 8 órába dolgozunk, nekem az utazás több időt vesz igénybe, plusz szeptemberbe elkezdtem levelezőn egy szakot. Ez azt jelenti h pénteken (meló után) és szombatonként fél 10 után érek haza. Alig van időm az otthoni dolgokra és azt vettem észre h ha én nem csinálom meg, akkor nem csinálja meg senki. Pl másfél hétig nem volt képes kicserélni a nappaliba az izzót és akkor is patáliát csapott belőle. Ugyanez a mosogatással. Ő megmondta h utálja csinalni, de nekem meg sokszor egyszerűen nincs rá időm. Pl tegnap este mikor hazaértem láttam h telepakolta a mosogatót, de elmosni már luxus. Mindent én mosok, én pakolok el, ő csak a saját ruháit vasalja. Portörlés, porszívózás az enyém. Ha elmegy hétvégén bevásárolni, addig húzza amíg én gyakorlatilag mindennel végzek. Ha megpróbálom felhozni akkor megsértődik h ez nem olyan nagy dolog h én 'hisztizzek' miatta. Még otthon sem vagyok de leadja a rendelést h mit enne vacsorára(főzni nem nagyon szoktunk, én hordom az ebédet a munkahelyemről).

Ezért sokszor neheztelek rá amiért ezt nem látja be. Ő úgy csinál

mintha minden rendben lenne. Hazajövök késő este a rendetlenségbe és még jópofizik meg bújik.

Ez így már menthetetlen? Mitől változhatott így meg a hozzáállása?


2018. okt. 27. 11:17
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Az a régi csak álarc volt. Ez a valódi: lusta, a házimunka a nő dolga, önző, stb.

Neked is leírom: ha elmondod, ami bánt, és a másik lerázza annyival, hogy hisztizel, azt ott kell hagyni. Ezzel kifejezi, hogy nőként semmire se tart, a te problémád lényegtelen, változtatni nem fog rajza, oldd meg úgy, hogy ku.ssolsz, őt ne zavard vele. Magyarul a megoldása annyi, hogy ne hisztizz.

Az ilyen pasi egy fabatkát nem ér, ki kell dobni.

2018. okt. 27. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Alapban is ilyen volt,csak nem vetted észre,nem tudtad.Lakva ismerkszik meg 2 ember,vagy cseléd leszel,vagy keresel mást tömören.
2018. okt. 27. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Én is úgy érzem h szakítás lesz...

Ha valaki járt hasonló cipőben kíváncsi lennék mi lett a vége, hogyan tudtatok továbblépni.

Köszi a válaszokat, ment a zöld pacsi

2018. okt. 27. 13:59
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem változott meg, csak előtte más arcát mutatta. Meg nyílván akkor még kénytelen volt maga megcsinálni, most meg elkényelmesedett, hogy van nő a háznál.

Határozottabban ki kell állnod magadért. Nem "megpróbálom felhozni", hanem igenis meg kell ezt beszélni. Nem bejárónő vagy. Ki nem tojja le, hogy utál mosogatni? Te netán jókedvedből teszed? Nem.

Első menetben egy alapos elbeszélgetést javaslok. Ne hagyd, hogy lerázzon a "hiszti kártyával". Nyugodtan visszavághatsz, ha szerinte nem nagy ügy, akkor ne hisztizzen azon, hogy neki is csinálnia kell. Ha besértődik, tegye. Hadd főjjön majd a levében. Ha nem hajlandó kivenni a részét az otthoni teendőkből, akkor jöhet a következő lépcső, majd nem hozol neki kaját, oldja meg. Nem rakod be a ruháját mosni, aztán majd ha nem lesz mit felvennie elgondolkodik. Ne mosogass, csak amit te használtál, vagy a kupacból is csak annyit moss el, ami neked kell. Ha szóvá teszi, megsértődik, hanyagul odavághatod neki, hogy ez nem olyan nagy ügy, hogy ezen hisztizzen. :) Ez persze tudom nem kellemes, mert csak el kell viselned a kupit, és konfliktus helyzeteket szül, de lehet, hogy a drasztikusabb lépéseknek köszönhetően felébred.

2018. okt. 27. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Felhívtam ma a Déliből h elértem az utolsó csatlakozást, de nem volt időm kaját venni, van-e otthon meleg kaja vagy ilyesmi mert fél 10 lesz mire hazaérek és csak péksütit ettem egész nap. Erre lebqszott h ő már aludt. 18:50kor. Valszeg hallottam a hangomon h kb ez volt az utolsó csepp mert elkezdte h van marhapörkölt csak köretet kell hozza csinálni. Marha kíváncsi vagyok mi lesz ebből
2018. okt. 27. 21:10
 6/9 anonim ***** válasza:
Mi történt végül?
2018. okt. 28. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Én is kiváncsi vagyok, hogy alakult.

Viszont ezt a jatszmázást (nem volt időm kaját venni) nem ajánlom. Ez sose vezet jóra, nem biztos, hogy rájön a másik, hogy mire megy ki az egész.

Őszínte, nyílt kommunikáció. Elmondod, hogy eleged van a semmittevéséből otthon, nem bejáronő vagy, és jó lenne, ha összeszedné magát, mert ezt a továbbiakban nem fogod eltűrni. Plusz legyen már annyira tekintettel rád, hogyha már ő egész nap otthon van, te meg tanfolyamon, és csak este érsz haza, akkor legyen olyan kedves ő intézni a kaját, ne neked kelljen még azért is rohangászni, mert ő egész délután feteng. Ezeket meg kell beszélni. És ha nem hoz eredményt, akkor lehet a "durvább" eszközökhöz folyamodni, amiket az előző válaszomban is írtam. De akkor legalább tudja mi miért van, és mit vársz el tőle, és rávezetődhet a változás útjára.

De hogy most igy a semmiből ilyen olyan kamu szövegekkel nem viszel kajat, amit kb. az tolsó pillanatban jelentesz be, az értelmetlen. Nem biztos, hogy veszi a lapot, és csak feszült helyzeteket szül. Plusz ő sem úgy készült, hisz ahhoz volt szokva, hogy te viszel, aztán most este 7-kor kezdjen el kapkodni valamit, mert váratlanul éri?

Szóval érted, először kommunikáld ezt le vele.

2018. okt. 28. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Félreértettél. Csak hétköznap hordom neki az ebédet, mert ugye akkor vagyok melóba. Ez szombaton volt. Mivel neki sem volt ebéde így gondoltam vagy főzött vagy rendelt. Legtöbbször van időm venni egy kebabot vagy vmit az állomáson, de ez volt az utolsó órám ebből a tárgyból konzultáció előtt úgyhogy ráhúzott a tanár és nem volt időm semmire, épp h elértem a vonatot.

Szóval ebéd(vacsora?) volt mikor hazaértem de ő már rég aludt.

Vasárnap nekiálltam mosni mert ő nem állt neki, kicsi a lakás szal max 2 adagot tudunk egymas után mosni mert nincs hova kiteregetni. Ráadásul neki egyenruha is van, szal nem is tudna mást felvenni. Szóvá tettem h kimoshatott volna erre az volt a válasz h én is kimoshattam volna hétfő/kedden mert úgyis otthon voltam...

Viszont ma reggel csomagolt nekem ebédet. És el is mosogatott.

Jó lenne átbeszélni vele ezt az egészet, nem csak részproblémákat de nagyon nehezen 'konfrontálható'

Azért nem adom fel. 😉

2018. okt. 29. 07:01
 9/9 anonim ***** válasza:

Na akkor azért lehet lesz javulás, csak sokat kell neki mondogatni.

Azért sem javasoltam egyből a szakítást, mert ilyen téren azért "nevelhetőek", csak kicsit el van kényelmesedve, amiről te is tehetsz, mert hagytad neki, mindent megcsináltál.

Az is megoldás, ha látod, hogy valamit meg kell csinálni, de neked nem lesz időd rá, mint pl. a most említett mosás, akkor szólsz neki reggel, vagy előző este, hogy azt csinálja majd meg. Persze észre vehetné magától is, de ugye már elszokott attól, hogy ő ezzel foglalkozzon, rá kell vezetni a tenni valókra. Az meg ne legyen kifogás, hogy te is megcsinálhattad volna 5! nappal ezelőtt. :) 5 nap mosás szempontjából nagyon sok idő, azalatt simán újra tele a szennyeskosár 2 embernél is.

Szóval ne hagyj helyet az ilyen gyér kifogásainak.

2018. okt. 29. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!